Almás-gesztenyés csirkemell baconnel

Hozzávalók:

  • 6 db csirkemellfilé
  • 4 db nagyobb alma
  • 25 dkg előfőzött gesztenye
  • 1 nagy fej lilahagyma
  • 25 dkg bacon
  • bors
  • vaj

Elkészítés:

A sütőt előmelegítem 200 fokra. A csirkemelleket megmosom, lecsepegtetem, majd sózom, borsozom. Egy nagy jénai tálat kikenek vastagon vajjal, ebbe beleteszem a csirkét, és betolom a sütőbe 20 percre. Az almákat kicsumázom és nagyobb darabokra vágom, a héját rajta hagyom. A csirkét kiveszem a sütőből, és kiemelem a jénaibol. A sütőt lejjebb tekerem 180 fokra. A lilahagymát felkarikázom, darabjaira szedem, a jénai aljába szórom. Erre jönnek az almadarabok és a gesztenye. Visszafektetem a csirkéket, megszórom fűszervaj darabkákkal, majd a szalonnával betakargatom. Én több fűszert már nem teszek rá, de lehet esetleg még egy kis zsályával vagy rozmaringgal megszórni. A sütőben még 25-30 percig sütöm. Krumplipürél tálalom.

Megjegyzés:

A párom szerint akár köret nélkül is jó, az alma szerinte elég. Alkoholos változatban a második menet sütés előtt egy kupica calvadost bele lehet önteni a jénaiba, úgy is isteni lesz.

A receptet Geegee küldte. Köszönjük!