Csodás torta sütés nélkül

Hozzávalók:

  • 3 csomag gesztenyemassza
  • 3-4 dl habtejszín
  • 2 doboz babapiskóta
  • 2 csomag főzni való vaníliás pudingpor
  • 1 liter tej
  • 3-4 kisebb banán
  • fahéjas porcukor
  • 1/2 liter gyenge kávé instant kávéból
  • rumaroma

Elkészítés:

Egy kb. 40 cm átmérőjű, kissé kúpos, mély műanyag tálat – melyet előzetesen kiöblítettünk, lecsöpögtettünk, de nem töröltünk ki – a következőképp kezdjük megtölteni:
A kávét elkészítjük, és rumaromával ízesítjük. Akkor jó, ha a rumaromának kellőképp érezzük az ízét. A babapiskótákat félbetörjük, belemártjuk a kávéba, majd szorosan egymás mellé téve kirakjuk a a tál alját. Közben az előírásnak megfelelően megfőzzük a pudingot, és hagyjuk kihűlni. Amikor már éppen csak langyos, ráöntjük a piskótára. Hagyjuk, hogy teljesen kihűljön. Ismét kávés piskóta következik, utána rákarikázzuk a banánokat, majd meghintjük fahéjas porcukorral. A gesztenyemasszát összetörjük, és apránként hozzáadva a folyékony habtejszínt, robotgéppel habosra keverjük addig, amíg egy kevert tészta sűrűségűnél kicsit keményebb masszát kapunk. Rásimítjuk a banánkarikákra, és a tetejét kirakjuk piskótával. 1 napra a hűtőszekrény leghidegebb polcára tesszük. Egy nagyobb, kerek tálcát a tetejére téve hirtelen megfordítjuk. Úgy szeleteljük, mint a tortát. Akinek még nem elég a kalóriából, az tehet rá felvert tejszínhabot.
Jó étvágyat!

Megjegyzés:

Nem fogyis recept, de aki egyszer megkóstolja, nem teszi messze a receptet. Ünnepi alkalmakkor kimondottan jó, mert laktató, ezért nem kell még 5-6 féle sütit sütni.

A receptet Ikotics Csilla Pálma küldte. Köszönjük!