Alföldi káposztás csülök
…kivesszük, de a levet is megtartjuk. Amíg a csülök fő, felkockázzuk a vöröshagymát, a füstölt szalonna felét vékony szeletekre vágjuk, másik felét apró kockára. A kolozsvári szalonnát is felszeleteljük és…

…kivesszük, de a levet is megtartjuk. Amíg a csülök fő, felkockázzuk a vöröshagymát, a füstölt szalonna felét vékony szeletekre vágjuk, másik felét apró kockára. A kolozsvári szalonnát is felszeleteljük és…
…vajazott, 26 cm átmérőjű tortaformába nyomkodjuk, úgy , hogy pereme is legyen. A töltelékhez való szalonnát fél kisujjnyi széles csíkokra vágjuk, serpenyőben ki sütjük. A vajat tojássárgájával, a liszttel és…
…tetszőleges salátamix 2 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál balzsamecet Elkészítés: A májat megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A szalonnát nagyobb kockákra vágjuk. 1. A szalonnát…
…a fokhagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. A szalonna bőrét levágjuk, a szalonnát kockára vágjuk. A burgonyát meghámozzuk, 1×1 cm-es kockákra vágjuk, majd hideg vízbe tesszük. A petrezselymet megmossuk és finomra…
…darabokra osztott hússal, sóval, egy kávéskanálnyi köménymaggal tedd föl főni annyi vízben, amennyi az egészet ellepi. A felszeletelt szalonnát süsd ki. A tejfölt keverd el a liszttel és a szalonna…
Hozzávalók: 1 kg sertéscomb olaj 4 cikk fokhagyma 20 dkg szalonna 3-4 nagy fej vöröshagyma majoranna só bors 2 dl fehérbor 2 kg burgonya Elkészítés: A húst ,a vöröshagymát ,szalonnát…
Hozzávalók: Kb. 1 kg burgonya Kb. 50 dkg liszt 2 tojás 2 evőkanál tejföl 20 dkg juhtúró 30 dkg szalonna bors só Elkészítés: A kockára vágott szalonnát kiolvasztom. Felteszem forrni…
…csomag vaníliás cukor 8 dl tejszín 20 dkg étcsokoládé Csokoládébevonat 1 evőkanál étolaj 8 dkg étcsokoládé Elkészítés A 6 tojássárgát kikeverjük 6 evőkanál porcukorral, hozzáadunk 3 dkg kakaót, a 6…
Hozzávalók: -paradicsom -paprika -vöröshagyma -fokhagyma -natur joghurt/kefir -ezersziget öntet Elkészítés: A paradicsomot,paprikát,vöröshagymát,1nagyobb gerezd fokhagymát karikákra szeleteljük,hozzáadunk 1 doboz natur joghurtot (Danone) vagy kefirt,ez után egy csomag ezersziget öntetet. Tanácsok: Az…
Hozzávalók: 50 dkg pritaminpaprika 50 dkg piros szinű paprika 35-40 dkg vöröshagyma 10 gerezd fokhagyma 2 doboz paradicsompüré 2 teáskanál natrium-benzoát 25 dkg só Elkészítés: Az összetevőket ledarálom, belekeverem a…