Pikáns keltál

Hozzávalók:
1 fej kelkáposzta,
1 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
12 dkg kolozsvári szalonna,
2 ek. olaj,
2 ek. sima liszt,
só,
bors,
majoránna,
2 db burgonya,
1/2 csomó petrezselyem,
egy csipet köménymag,
1 l kész marhahúsleves (kockából is jó)

Elkészítés:
A kelkáposztafejet félbevágjuk, a külső leveleit és a torzsáját eltávolítjuk, megmossuk, majd vékony csíkokra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. A szalonna bőrét levágjuk, a szalonnát kockára vágjuk. A burgonyát meghámozzuk, 1×1 cm-es kockákra vágjuk, majd hideg vízbe tesszük. A petrezselymet megmossuk és finomra vágjuk. A kelkáposztát forrásban lévő sós vízbe tesszük, pár percig benne hagyjuk, majd szitán lecsepegtetjük.
A szalonnát forró olajon megfuttatjuk, beletesszük a hagymát és a fokhagymát, rövid ideig együtt pirítjuk, liszttel megszórjuk, kicsit tovább pirítjuk, majd a levessel felöntjük és majoránnával meg köménnyel fűszerezzük. Ezután hozzáadjuk a kelkáposztát és a burgonyát, majd az egészet kis lángon lassan főzzük. Végül sóval, borssal és petrezselyemmel ízesítjük. Forrón tállaljuk ezt a pikáns zöldséges egytálételt.

Tanácsok:
Gazdagíthatjuk még füstölt kolbásszal is.

A receptet beküldte: bnedora