Babgulyás

…borssal (szükség esetén delikáttal vagy sóval)fűszerezem. Fel lehet használni a füstölt hús levét is a bab főzése során (a zsiradékot le kell szedni a füstölt hús levéről),így pikánsabb ízű levest…

Egyszerű kínai kel saláta (mint savanyúság)

levet eresztett, azt leöntjük róla. Másik tálban összekeverjük az olajat, cukrot, mustárt, ecetet. Természetesen nem kell ragaszkodni az itt megadott mennyiséghez, mindent tetszés szerint kell/lehet adagolni. Ebbe belemártjuk a salátánkat,…

Mascarponés gesztenyetorta

…akkor a következő módon kell elkészíteni: Amikor a piskótatekercset szeleteljük, akkor minden alkalom után a kést meg kell papírtörölközővel törölni, hogy ne kenjük szét a krémet, és így felszeletelni. Aztán…

Karamelles narancssaláta

…lével. Meg kell kóstolni, hogy még kell-e bele valami, ha jó, ráönteni a felkarikázott nancsokra, és be a hűtőbe. Össze kell érnie, jól behűtve az igazi! A receptet beküldte: TyBoR…

Karamelles narancssaláta

Hozzávalók: 6-7 db narancs 4-5 kanál kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 1 kis marék mazsola fahéj szegfűszeg citromlé Elkészítés: 2 narancs levét kinyomom, a többit késsel vagy kézzel meghámozom, felkarikázom….

Piskóta – szerintem

…kis tepsi méretű, magas piskótánk legyen, 5 tojás kell. Válasszuk szét az 5 tojást, a fehérjét érdemes egy magas falú műanyag edénybe, vagy ha van habverő gép, akkor annak az…

Színes gabona-lencse főzelék

…turmixgépben annyira apróra turmixolom, hogy ne lehessen látni a hagymát-répát a kész ételben… Variációk: Babbal: Ha csicseriborsót, valamilyen babot szeretnénk belerakni, ezeket is be kell áztatni, ezeket kell legelőszőr főzni….

Update1 mákos süti

…és a végén a felvert habot kell finoman belekeverni a tésztába. Sütőpapírral kibélet tepsibe kell tenni, majd a tetejére kell szórni a magozott meggyet. 180°C-on (légkeveréses sütőnél 165°C-on) 20 percig…

Update Mirinda – szelet

…sín helyett eggyel magasabban. Sütőajtót nem szabad nyitogatni. Túrókrém: A túrót el kell keverni a fruktózzal és a tejföllel, majd hozzá kell adni a reszelt citromhéjat. A zselatint a leírás…

Zebratorta II.

…aljába középre teszek a fehér tésztából először 2 kanál tésztát. Nem kell elkenni! A világosra jön 2 kanál kakaós tészta. Nem mellé, rá! Ezt a kanalazást addig kell folytatni, amíg…