Rakott gríz

Hozzávalók:

  • 1 liter tej
  • 6 evőkanál búzadara
  • kevés zsemlemorzsa
  • cseppnyi olaj
  • cukor
  • bármilyen piros lekvár

Elkészítés:

Nagyon egyszerű, „gyerekkompatibilis” recept: a tejben megfőzöm a darát – ízlés szerint cukorral és sóval. Hígnak tűnhet, de ha megfőtt, egy negyed órára félreteszem, és addig dagad, hűl, sűrűsödik. Addig előveszek egy mély jénait. A zsemlemorzsát megpirítom az olajon, és egy evőkanálnyit szórok belőle a tál aljára. Aztán jöhet rá egy merőkanálnyi gríz, és pár csepp piros lekvár. A legfinomabb meggyel vagy ribizlivel, mert az savanykás… De ízlések és pofonok… Ezt a rétegezést folytatom: morzsa, gríz, lekvár… míg el nem fogy. Melegen is szoktuk enni, ha nagyon éhesek vagyunk, de érdemes ikább hűtőbe tenni, és kihűteni.

Megjegyzés:

Ezt a receptet a vőlegényem hozta, először kirázott a hideg, de hihetetlen: tényleg jó. Nem nagy szám, de sok éhes száj tömhető be vele. Kisebb edényekbe is porciózható, csak macerásabb… Az alkalomtól függ, hogyan készítem el. Jó étvágyat hozzá mindenkinek!

A receptet Zosja22 küldte. Köszönjük!