Meggyalagút

…a sütőpapírt, és kibéleljük vele a fém sütőformát. A pudingport tejjel, zselatinnal, cukorral felfőzzük, majd ha kb. 30 fokra lehűlt, tejszínhabbal lazítjuk. Magozott meggyet keverünk a krémhez, majd a formába…

Tejszínes torta

…evőkanál vízzel. A tejszínt kemény habbá verjük. A zselatinhoz öntünk fél dl vizet, felmelegítjük. A tejszínhabból elveszünk 2 evőkanállal, eldolgozzuk a zselatinnal, és a maradék tejszínhabba keverjük. A málnát kiválogatjuk,…

Gyümölcstorta III.

…-pudingot, és langyosan a kihűlt tésztára öntjük. Hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni, majd kirakjuk a megtisztított, előre lehűtött gyümölcsökkel. Végül leöntjük az előírás szerint elkészített zselatinnal. A kész tortát díszíthetjük tejszínhabbal. Megjegyzés:…

Mézes-csokoládés szelet

…a zselatinnal, majd lassan csorgassuk bele a mézet. Az alsó lapot visszatesszük a tepsibe, a krém felét egyenletesen simítsuk rá, és tegyük hűtőbe. Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét a…

Gyümölcsös joghurttorta

…lecsurgatott gyümölcs kétharmadát. A már kihűlt piskótát megkenem a krémmel, és hűtőbe teszem. Három-négy óra múlva a torta oldalát megszórom apróra vágott, pörkölt mandulával. A tetejét zselatinnal kevert, kemény habbá…

Epres charlotte

…kevés langyos vízbe áztassuk be, a tejszínt pedig verjük habbá. A kihűlt tojásos krémet kevés habbal és a langyosra melegített zselatinnal keverjük el, majd a maradék habbal keverjük készre. Ekkor…

Joghurtos gyümölcstorta

…ízlés szerint gyümölcs Elkészítés A joghurtot és a cukrot csomómentesen elkeverjük a zselatinnal, majd addig melegítjük, míg a zselatin elolvad, (nem szabad felforralni), utána le kell hűteni. A tejet a…

Epres, krémes torta

…tortánkat vele, majd eperszeleteket teszünk rá és a feloldott színtelen zselatinnal befedjük a tetejét. Jó étvágyat. Tippek Kihűlt állapotban tedd rá a zselatint, mert a tejszínt összehúzza. gyermekkel is készíthető…

Kráter torta őszibarackkal

…kanállal kiveszünk, összekeverjük a zselatinnal, visszaöntjük, és felmelegítjük. A tűzről levéve, langyosra hűtve hozzáadjuk a felvert tejszínhabot. Összekeverjük, a tortára, és a kráterbe is öntjük. A felvert tejszínhabbal díszítjük. Tehetünk…

Epres joghurtpuding

zselatinnal összekeverjük, és addig melegítjük, míg az felolvad. Ekkor hozzáadjuk a cukrot, a vanília kikapart belsejét, 1 csipet sót, valamint a joghurtot. 2-3 percig melegítjük, míg langyos lesz. Bevizezett pudingformába…