Palermói sült hal

…halszeleteket mindkét oldalukon megszórjuk sóval, borssal, csipetnyi fűszerkeverékkel. Nagyobb serpenyőt egy evőkanál olajjal kikenünk, és a megtisztított fokhagymagerezddel jól bedörzsölünk. A serpenyő aljára két, karikára vágott citromot teszünk, óvatosan ráhelyezzük…

Különleges joghurtos csirke

…dl olaj, 1 evőkanál ételízesítő, só, őrölt bors, majoranna ízlés szerint Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk vagy lereszeljük. Elkeverjük az olajjal, a kefírrel és a paradicsompürével. Ízesítjük…

Méteres süti

…30 dkg porcukor 3 evőkanál rum A tetejére 30 dkg étcsokoládé 4 evőkanál olaj Elkészítés A tojássárgákat a porcukorral, majd az olajjal és a vízzel jól keverd ki. A sütőport…

Croissant

olajjal kikent szögletes formába nyomkodjuk, és 1 óra hosszat hűtőszekrényben pihentetjük. Ezután lisztezett deszkára borítjuk, négyszögletesre, és kb. fél centi vastagra nyújtjuk, majd rákenjük a margarint. Mindkét irányba háromszor összehajtjuk…

Sajtos húscipó

…darált hússal, a tojással, a hagymakockák 2/3-val, kevés sóval, őrölt borssal, paprikával és mustárral összegyúrjuk, majd beledolgozzuk a sajtkockákat. A masszából hosszúkás cipót formálunk, és egy evőkanálnyi olajjal kikent tepsibe…

Fonott kalács

olajjal,megszórjuk mazsolával,ráborítjuk a kakaósat,azt is megkenjük olajjal,három felé vágjuk,feltekerjük a három rudat,és befonjuk.Ugyanígy a másik két gombócot is,és jól kikent kenyérformába tesszük,majd tojássárgájával megkenjük.Mikor megszáradt,akkor a fehérjével is lekenjük,de kb…

Ostoros kalács kakaós krémmel

…és meleg helyen keleszd meg. A lisztbe tegyél csipet sót, keverd el, ezután a tojássárgákkal, az élesztővel és az olajjal dagaszd meg. 6 db cipót formálj belőle, és keleszd további…

Kürtöskalács olajban sütve

…kidolgozzuk, amíg hólyagosodni kezd. A tetejét bekenjük olajjal, és meleg helyen kelni hagyjuk. Amikor megkelt, kisujjnyi vastagságúra sodorjuk. Az első sütésnél a sütőfákat bekenjük meleg olajjal, hogy ne ragadjon rá…

Ananászos-sonkás rétes

…gépsonkát, a sajtot és az ananászt /a hozzávalóknál írt mennyiség felét, mivel 2 réteslap van :-) /. Majd jöhet ízlés szerint bazsalikom. Feltekerjük a lapokat, olajjal kikent tepsibe helyezzük, a…

Sonkás magvas háromszögek

…cukorral kevés langyos tejjel felfuttatjuk, a liszt közepébe öntjük, a maradék tejjel és az olajjal bedagasztjuk. Kelesztés után 4 cipóba osztjuk, megkenjük vékonyan tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal és darált sonkával….