Erdélyi húsos galuska ( ahogy én szoktam főzni )

…Vegeta, pici curry, őrölt bors, 1 k.kanál erős paprikakrém 1/2 kanál sűrített paradicsom. Elkészítés: Apróra vágom a hagymát, étolajban aranysárgára pirítom, majd hozzáteszem a lunch húst, amit összetörök a pirulásban…

Sajtos főzött karika

…ízlés szerint: szezámmaggal, köménymaggal, lenmaggal , reszelt sajttal. Előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 perc alatt szép piros színűre sütöm. Nagyon gyorsan elkészíthető! A receptet beküldte: csorieva Hasonló kategóriák fözött citromkrém

Mennyei túrótorta

…vaníliás cukrot, 2 dkg lisztet elhabarjuk, majd a 2 dl tejjel simára keverjük, megfőzzük, hagyjuk kihűlni. A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a főzött krémet és a túrót….

Isteni szelet

főzött krémet, és a darált diót is. Ezt a krémet rákenjük a kihűlt tésztára. Elkészítjük a habot a sütemény tetejére. A tojásfehérjét a kristálycukorral gőz felett kemény habbá verjük, majd…

Kávés mascarponetorta

…kávéval, kend rá a tortakrém 2/5-ét, majd helyezd rá a második lap, kend el rajta a tortakrém 2/5-ét, helyezd rá a legfelső lapot, végül a maradék krémmel kend le a…

Csokoládés nőiszeszély

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:nincs megadva sütési idő:nincs megadva 9 tojás 20 dkg puha vaj vagy sütőmargarin porcukor reszelt csoki rétesliszt baracklekvár Elkészítés 4 tojássárgáját 20 dkg puha vajjal…

Einfache Plätzchen (német karácsonyi süti)

Hozzávalók: 60 darabhoz: 12,5 dkg vaj 4 keményre főzött tojás sárgája 6,5 dkg cukor 1 csipet só 25 dkg liszt 1 tojásfehérje darabolt dió a díszítéshez Elkészítés: A vajat habosra…

Fagyi szelet IV.

…1 csomag vaníliás cukrot kikeverünk, majd a kihűlt főzött krémhez adjuk. A tésztára simítjuk a krémet. 5 tojásfehérjét 30 dkg kristálycukorral gőz felett habbá verünk, és ezt a sütemény tetejére…

Nevenincs torta

…dkg porcukorból a karamellt, gyorsan elkenem a rácsra tett piskótakarikán, majd ráhelyezem a másik felét. Kettévágom a fehér piskótát, szükség esetén meglocsolom rummal, Rákenem a csokikrém egy részét, utána a…

Lazacos brokkolisrizs (180 kcal)

Hozzávalók: 2 darab póréhagyma 0p egy 1/2 kávéskanál mogyoró, darált vagy apróra darabolt 1,5p 3 EK bármilyen fajta rizs, nem fözött 3p 2 KK növényi olaj 2,5p 125 ml húslé…