Meggyleves
…Ha kell, még lehet cukrozni, kicsi sóval az édes ízt jobban kihozni, esetleg citromlével savanykásabbá tenni. Rövid forralás után hűtsük le, tegyük hűtőbe, hiszen jéghidegen az igazi egy kis tejszínhab-pöttyökkel…

…Ha kell, még lehet cukrozni, kicsi sóval az édes ízt jobban kihozni, esetleg citromlével savanykásabbá tenni. Rövid forralás után hűtsük le, tegyük hűtőbe, hiszen jéghidegen az igazi egy kis tejszínhab-pöttyökkel…
…2. Rászitáljuk a sütőport, a lisztet és a vaníliás cukrot. És jól összedolgozzuk, majd az ásványvízzel hígítjuk. Sűrű palacsintatészta állagúra keverjük. 3. A gofrisütőt előmelegítjük, majd 2-3 evőkanál tésztát teszünk…
…összekeverjük, majd félretesszük. Megtisztítjuk és összetörjük a meggyet, és az epret is megtörjük egy kicsit. Cukorral az előírtak szerint felfőzzük a tortazselét, majd a felét ráöntjük a meggyre, a másik…
…engedd fel. Ha már a csokoládé forr, vedd le a tűzről, a torta tetejét és oldalát kend be vele. A banánt vágd fel kis kockákra (körökre) és a tedd a…
Hozzávalók: 15 dkg császárszalonn 2 evőkanál olaj, 1 nagyobb vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál köménymag, 1 csapott evőkanál pirospaprika, 1 kiskanál só, fél kiskanál darált cseresznyepaprika,(ez el is hagyható)…
Hozzávalók: – 200 g vörös lencse – 1 l víz – 4 cm friss gyömbér, három darabra vágva – fél kávéskanál őrölt turmerik – fél kávéskanál só – 3 evőkanál…
…mindet, apróra vágva, és felöntjük kb. 1-1,5 l vízzel. Bele az ételízesítő, só, bors, a fűszerkocka (csak amikor forr). Főzzük, főzzük, addig elkortyolgathatunk egy pohár jóféle Irsai Olivért, ami kiválóan…
…széleit 3-4 helyen bevagdosom, besózom, pár percig állni hagyom. Egy lábosban fél liter vizet összeforralok a leveskockával, ha forr, takarékra veszem. A hússzeleteket megszórom egy kis liszttel, majd mindkét oldalát…
…db húsleveskocka só bors Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfolom, széleit 3-4 helyen bevagdosom, besózom, pár percig állni hagyom. Egy lábosban fél liter vizet összeforralok a leveskockával, ha forr, takarékra veszem. A…
…a tálaláshoz Elkészítés A tejet felforraljuk, amikor forr, belekeverjük a cukrot, a vajat vagy sütőmargarint, a vaniliás cukrot, és beleszórjuk a kukoricadarát. Lassan folytonos kevergetés mellett sűrűre főzzük, de még…