Olasz paradicsom

…parmezán) Elkészítés: A paradicsomok tetejét levágjuk, belsejüket kikaparjuk. A túrót áttörve összekavarjuk a zúzott fokhagymával, a felaprított bazsalikommal, sóval, borssal. A masszát beletöltjük a paradicsomokba. Tűzálló kivajazott tálra tesszük,megszórjuk a…

Pilóta keksz

…evőkanál szitált kakaóport keverünk bele. Lerakjuk sorba egymás mellé egy nagy tepsibe az egyik színt, majd nyomózsákba téve /egy kimosott tejeszacskó is jó erre a célra/ a krémet szépen egyenletesen…

Egri gömbpalacsinta

…Hozzákeverjük a 2 dkg cukorral habbá vert tojásfehérjét, és ismét felforraljuk. A tűzről levéve beleöntjük a rumot. A palacsintagömbökett tálra tesszük, leöntjük az öntettel, megszórjuk dióval. Megjegyzés: A receptet Mascara…

Szerecsentorta

…tejszínt a habfixálóval felverjük és lazán belekeverjük a túrókrémbe. A kihűlt piskótalapot tálra tesszük, a túrókrémet egyenletesen eloszlatjuk rajta. A mini négercsókokat félbevágjuk, és díszítjük vele a tortát. Tálalásig hűtőbe…

Pisztáciás epertorta

…egyik tortalapot tálra fektetjük, köré kapcsolunk egy tortakarikát. A tejszínt kemény habbá verjük a porcukorral. A zselatint kinyomkodjuk, felolvasztjuk, elkeverjük kevés tejszínnel, majd a tejszín egészéhez adjuk. Kevés habot kenünk…

Román szelet

…folpackkal kibélelt őzgerincformába öntjük. Ráhajtjuk a maradék fóliát és kb. egy napra hűtőbe tesszük. Másnap tálra borítjuk és lehúzzuk a fóliát, szeletelve tálaljuk. gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák román szelet…

Epres márványtorta

…forgatom (de nem keverem). A sütő alsó részén kb. 20-30 percig sütöm. A megsült süteményt sütőrácson hűlni hagyom. Tortatálra teszem és köré helyezem a megtisztított sütőkeretet. A pudingot az útmutató…

Csupadiós muffintorta

…nagy tálra rakjuk. A diókrém harmadát rákenjük. Következik a muffinok középső része, ezzel rakjuk végig a diókrémet. Újra egyharmadnyi diókrém, majd a harmadik tészta következik. A maradék krémmel a torta…

Vári palacsinta (sós)

…(Csak az elsõ palacsinta sütése elõtt kell kiolajozni a serpenyõt, a többi palacsinta már „magát olajozza”.) A megsült palacsintákat elõször félbe, majd negyedekbe hajtogatom, és kikent tûzálló tálra rendezem. Tetejüket…

Kaiserschmarren (német édesség-és nagyon fincsi)

…falapátocskámmal csinálom, szinte mint a rántottát. Ha kész, megszórjuk porcukorral (szintén nem sajnáljuk). Eredetileg még egyszer átforgatják a serpenyőben, és így a cukor kicsit karamellizálódik rajta. Majd tálra rakják, és…