Magos kenyér – kenyérsütővel

…1/4 teáskanál só 1 evőkanál evőkanál cukor lenmag napraforgómag Elkészítés: A kiméréshez használd a kenyérsütő mellé adott mérőedényéket. Öntsd bele a sütőbe a következőket, a megadott sorrendben: vizet, olajat, liszteket,…

Ribizlis hattyúk

…pedig 8 db L betűt formázunk és a kupacok mellé, a lemezre tesszük őket. Enyhén gőzös sütőben, 150-170 fokra tesszük be sülni, (kis lábas vizet tegyünk a sütő aljára, mielőtt…

Flódni-rétes

…előmelegítjük 150 fokra (gázsütőn 3-as fokozat), aztán sütőpapírt terítünk egy 40×30 cm-es sütőlemezre. Ezután kibontjuk az első csomag rétestésztát és a 6 lapot egymáson hagyva, rátesszük őket a sütőlemezre. A…

Aranygaluska

…összegyúrjuk, közben hozzáadjuk az olvasztott vajat vagy sütőmargarint is. Ha simára kidolgoztuk és megjelennek a tésztában az első légbuborékok, megszórjuk a tetejét liszttel, majd konyharuhával letakarva, meleg helyen 30 percig…

Mini sajtos croissant

…úgy, hogy a hosszabb felénél kezdtem feltekerni. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket olyan kétujjnyi távolságra, majd megkentem tojással, sajtot szórtam rá. Betettem az első adagot a sütőbe, közben a következőt…

Karácsonyi mézeskalács II.

…tészta felmelegszik, akkor nehéz vele dolgozni. Ha a sütőm felmelegedett, akkor kezdem el őket sütni, de vigyázva, mert ha már elkezdenek barnulni, már szinte jók is. Az első tepsinek 8-9…

Gumisütemény

…tepsit kibélelünk fopackkal, beleöntjük a masszát, majd hűtőbe tesszük. 2. A második réteg ugyanúgy készül, mint az első, csak a sárgájához kakaót is keverünk. Ezt az első rétegre öntjük, és…

Gumi süti (nekünk csak reszketős)

…hozzáadunk 1 dkg kakaót is. Ezt a megdermedt első részre öntjük, majd így tovább dermesztjük. (Az első két réteget felcserélhetjük). 3. réteg: 5 dl tejfölt 7 ek. porcukorral, 1 cs….

Foltos mobil

…11 evőkanál cukor 1 kávéskanál szódabikarbóna 2 tojás 11 evőkanál olaj 2 evőkanál kakaó 2.5 dl tej Elkészítés Az első masszát kikeverjük, zsírozott vagy sütőmargarinozott, lisztezett tepsibe öntjük. A második…

Kakaós, meggyes túrós

Hozzávalók elkészítés:60 – 80 perc nehézség:normál sütési hőfok:170 ℃ sütési idő:50 perc Tészta (első) 25 dkg vaj vagy sütőmargarin 20 dkg cukor 1 vanília 4 tojás 25 dkg liszt 1…