Hagymás marhaoldalas

…forgatom a kockára vágott főtt krumplit, 2 percig pirítom, és a hússal együtt feltálalom. Megjegyzés: Eddig még mindenkinek nagyon ízlett, és sokkal ízletesebb, kiadósabb mint a hagyományos főtt hús mártással….

Erdélyi borsos tokány

…kockákra vágjuk, majd 3 evőkanál forró olajba tesszük a hússal együtt. Megsózzuk, megborsozzuk, majd víz hozzáadásával fedő alatt puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, behintjük 1 teáskanál liszttel, kissé megpirítjuk és…

Sós citrombefőtt (citron confit)

…grillezésekhez, darált formában vagy csak félbevágva a csirkecombra téve és tepsiben megsütve. Ha viszont a hússal együtt sütjük, mossuk le egy kicsit a sót, mert elsózhatja az ételt. Ha felbontottuk…

Tepsis fasírt

…Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk langyos vízbe, majd kinyomkodjuk. A hagymákat meghámozzuk, finomra vágjuk (a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk). Összedolgozzuk a darált hússal, a zsemlékkel, a tojásokkal, a pirospaprikával, ízlés szerint sóval,…

Egzotikus pulykarolád

hússal, sóval, borssal, paradicsompürével ízesítjük. 2. Hozzáadunk 1 vékonyan felkarikázott banánt, ízlés szerint curryvel, szójaszósszal ízesítjük, és még 5 percig együtt pároljuk. 3. A megmosott, szárazra törölt pulykahúst megszórjuk sóval,…

Hagymás nyuszi vadasan

…ha a hagymákat hirtelen olajon megpirítjuk, és csak utána főzzük össze a hússal. Nagyon finom! Jó étvágyat, Nord. A receptet Nordkapp küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák nyúlpörkölt vadasan nyúlpörkölt bográcsban vadas…

Vadas marhaszelet

Hozzávalók: 30 dkg sárgarépa, 15 dkg fehérrépa,10 dkg zeller,10 dkg karalábé,1 fej hagyma,80 dkg marhacomb,cukor,marhahúsleves(lehet kockából készült is),só,bors,mustár,1 citrom,1 doboz tejföl,babérlevél,petrezselyem,zellerlevél,liszt,olaj. Elkészítés: A reszelt zöldségeket húslében.a hússal együtt megpároljuk.Cukros,zsemleszínű rántással…

Pulykamell Gellért módra

…bele rakjuk az apróra vágott petrezselymet.Tüzálló tálba rétegezzük a hússal,a tetejére rárakjuk a szeletelt sajtott,és megsütjük. Tanácsok: Alufóliával letakarjuk,majd azt levéve addig sütjük,amig megpirul a tetején a sajt.Krumplipürével tálaljuk. A…

Rakott zöldbab 2

…olajon átfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát a darált hússal. Sóval, borssal ízesítjük, és fedő alatt megpároljuk. Egy edényben olajat forrósítunk, megpirítjuk rajta a fokhagymát, hozzáadjuk a lisztet, felöntjük vízzel, beleszórjuk…

Citromos vagdalt hús

…A tojásokat habosra keverem, hozzáadom a beáztatott, kinyomkodott hússal ledarált zsemléket, a hagymát és a húst. Fűszerezem sóval, borssal, citromlével és reszelt citromhéjjal. Jól összegyúrom, és kizsírozott tepsibe fektetem, 2…