Pizzaszószos kifli

kiflivé formázom. A tepsin is megkelesztem, és tojással kenve, sajttal szórva forró, gőzös sütőben megsütöm. Megjegyzés: Ennél kevesebbet képtelenség sütni belőle, ez is frissen elfogy, vacsira, hétvégén reggelire, hétközben sulis…

Márványsajt-falat

Hozzávalók: 30 dkg márványsajt 1 natúr camping sajt 2-3 gerezd fokhagyma bors 2-3 evőkanál tejföl) 12 kifli Elkészítés: A márványsajtot lereszeljük, hozzákeverjük a krémsajtot, apróra vágott fokhagymát, borsot, és ha…

Vaníliás kifli

…jól lehűtjük. Utána még egyszer átgyúrjuk. Majd ujjnyi vastagságú rudakra sodorjuk, és megfelelő hosszúságú darabokra vágjuk. A darabokból kifliket formázunk. Előmelegített 170 fokos sütőben 15 percig sütjük. Majd a még…

Kolbászos kifli

…/nyers kolbász húst/. Összetekerem, kiflit formálok belőle, megkenem tojásfehérjével, megszóróm köménymaggal és előmelegített sütőben sütöm. Nem kell sok hús bele. Kiadós, finom sütemény. Kis kifliket kell készíteni. gyermekkel is készíthető…

Felemás kifli

…majd az egyik felébe 2 evőkanál kakaót belegyúrunk. Ezután megkelesztjük, majd köralakra kisodorjuk. A két színű tésztalapokat egymásra tesszük, cikkekre vágjuk, majd kiflialakúra feltekerjük. Előmelegített sütőben megsütjük. Megsülés után a…

Sima és füstölt sajtos sörkorcsolya

…3,5 dl olaj 1 kg liszt Elkészítés Az élesztőt felfuttatjuk a langyos cukros tejben. A sajtok kivételével mindent összegyúrunk. 8 egyforma cipóba osztjuk a tésztát. Egyenként kör alakúra nyújtjuk, 8…

Mállós guba ahogy Szécsiék szeretik

Hozzávalók: 10 kifli 25 dkg sütőmargarin 1 l tej 20 dkg mák ízlés szerint cukor 1 kávéskanál só 4 csomag vaníliás cukor Elkészítés: A kifliket karikára vágom, tepsire fektetem és…

Tejes, magvas kifli

…dl mag (őrölt lenmag, szezámmag, stb.) Elkészítés: Bedagasztottam és kelesztettem kenyérsütő géppel, a végén kivettem, átgyúrtam néhány mozdulattal, 0,5 cm-re nyújtottam, háromszögekre vágtam és kiflinek felcsavartam. Sütőpapíros tepsin távol raktam…

Párizsi banán

…krémmel és a kiflikre kenjük. 1 tábla tortabevonót gőz fölött megolvasztunk és 5 dkg vajat vagy sötőmargarint keverünk hozzá. Ezzel vonjuk be a kifliket. 1 napot állni hagyjuk. gyermekkel is…

Vaníliás kifli

…hozzávalókat összegyúrjuk, ha ezzel megvagyunk, kicsi kifliket formázunk a tésztából és sütőpapírra helyezem. Közepes hőfokon megsütöm (180 fok). Ha kisült, rögtön vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgatom. Jól lezárható dobozban nagyon…