Tatin torta
…egy sütőbe is tehető serpenyőt. Kend szét a vajat rajta, nem baj, ha nem egyenletes. Szórd a serpenyő aljára a cukrot. Az almákat fektesd körbe domború oldalukkal lefelé. A tésztából…

…egy sütőbe is tehető serpenyőt. Kend szét a vajat rajta, nem baj, ha nem egyenletes. Szórd a serpenyő aljára a cukrot. Az almákat fektesd körbe domború oldalukkal lefelé. A tésztából…
…fél órát kelesztjük (a kétszeri kenéstől lesz márványosan repedezett a teteje). A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tekercsek tetejét sűrűn megszurkáljuk villával, hogy a sülés közben keletkező gőztől szét ne…
…osszuk szét. Hagyjuk kihűlni, majd helyezzük hűtőszekrénybe, minimum 2 órányi időtartamra. Tálalás előtt a maradék cukrot a krém tetejére szórjuk, és tűzpisztollyal rövid idő alatt karamellizáljuk. A tűzpisztoly egyszerűen helyettesíthető:…
…A padlizsánokat úgy hagyjuk, ahogy vannak, illetve annyi csak a teendőnk, hogy megmossuk, majd szárazra töröljük őket, aztán néhány helyen mindkét darabot villával megszúrkáljuk, hogy sütés közben ne pukkadjanak szét….
…Válasszuk szét a tojásokat, a fehérjét verjük fel keményre, a további felhasználásig tegyük hűtőszekrénybe. Szitáljuk a lisztet a keményítővel és a sütőporral egy jól záródó 3 literes tálba. Tegyük még…
…majd nyomkodd szét egy villával. Keverd össze az előzőleg félretett paradicsom húsával, az újhagymával, citromlével és a zöld borsóval, majd töltsd vissza a paradicsomokba. Tálald friss rozskenyérrel. A receptet beküldte:…
…Soha többet nem fogok pepecselni és mérgelődni a hagyományos rántott sajttal! Ez nem folyik szét, még ha forrón kettévágom se ! A receptet JamborneErika küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák rántott hús…
…leöntött olajon. Pirulás előtt öntöm hozzá a bort, 1 percig párolom, majd beledobom a felkarikázott paradicsomot. Széttördelem egy fakanállal, és hagyom takarékon párolódni. Összeturmixolom az olajbogyót, bazsalikomot, spotnit, kevés olívaolajat…
Hozzávalók: 1 szép csirke, egy kevés olivaolaj, 3 fej fokhagyma, kevés paprika, só és bors Elkészítés: Feldaraboljuk a csirkét és forró olajon megpirítjuk. Amikor már szép pirosak a húsdarabok, lehúzzuk…
…ázzon szét). Rétegesen egy négyszögletű tálba rakjuk úgy, hogy a piskóta legyen alul! A tetejét kakaóporral meghintjük! 1/2-1 órát hűtőbe tesszük! Tippek Nagyon finom és sokkal olcsóbb, mint Mascarpone-val!!! gyermekkel…