Az én töltött káposztám – római tálban

…formálunk, mindegyiket bevonjuk egy kevés káposztával, és a cserépedénybe egymás mellé lerakjuk. A kolbászt kisebb darabokra vágjuk, bevagdossuk és a töltelékek közé tesszük. A megmaradt káposztát a töltelékekre rétegezzük, majd…

Töltött káposzta tejföllel

…kész töltelékeket a lábasból kivesszük. Az apró káposztát a habarással besűrítjük, s néhány percig főzzük. Amikor kellően besűrűsödött, a töltelékeket visszahelyezzük. Tálaláskor tejfölt is kínálunk hozzá. A receptet beküldte: cintia2005…

Hasé

Hozzávalók: Hozzávalók: 25 dkg vaj, 30 dkg liszt, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, vaj, tejszín, 1 kávéskanál ecet, kevés só, cukor. Töltelékek: Sonka: 10 dkg magyar sonkát megdarálunk, 1/2 dl…

Sertéskaraj töltve

…hústűvel a külső szélét a csontos feléhez szúrjuk. Lisztbe mártjuk, és forró olajban kisütjük. A töltelékek közül ízlés szerint választhatunk. Májtöltelék: a májkrémet összekeverjük a villával széttört keménytojással, egy kevés…

Kóser flódni

…részre osztjuk, ebből kettő legyen kissé nagyobb, mert a sütemény tetejére és aljára több tészta kell, mint a töltelékek közé. Amíg a töltelék készül, ezeket is hűtőben pihentetjük. Az almatöltelékhez…

Kukoricadarás töltött káposzta

…tölteléket készítünk, ha harmadoljuk, akkor a két szélsőből hegyes, a középsőből sarkos tölteléket készítünk. Ne legyenek nagyok a töltelékek.) A hagymát megdinszteljük a zsírban vagy olajban, majd belenyomjuk a fokhagymát,…

Bejgli, ami nem szárad ki

…és megtöltünk. A rudakat kizsírozott tepsibe tesszük, tojássárgájával megkenjük, fél órát hideg helyen szikkasztjuk, majd újra bekenjük tojássárgájával. Tetejét kicsit megszurkáljuk. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25 percig sütjük. Töltelékek

Flódni

Hozzávalók: Tészta: 50 dkg liszt 25 dkg sütőmargarin 4-6 ek porcukor 3 tojássárgája töltelékek: kb. 7 dl bor 25 dkg mák 25 dkg dió 60 dkg cukor 1 üveg szilvalekvár…

Töltött káposzta

…a káposztaleveleket kicsavarom, megtöltöm a darálthússal, egy kápszatelevélbe kb. 1 jó evõkanál darálthúst teszek, utána szorosan feltekerem, a két végét benyomkodom. A töltelékeket szorosan egymás mellé teszem a lábosba (…

Diós-mákos beigli

…soron is átkenjük. Hurkapálcával megszurkáljuk. Tetejét megszórhatjuk dekor sütőcukorral. 180 fokos sütőben aranysárgára sütjük. A szép beigli márványozott, egyenletes formájú, tartós sütemény. Megjegyzés: Laci bácsi receptje Hasonló kategóriák töltelékek húsokhoz