Fitoura

…tálból, és tetszés szerinti nagyságú kockákra vágjuk. Forró olajban aranybarnára sütjük. Miután az olajból kiszedtük, gyorsan leitatjuk róla a felesleges zsiradékot, és fahéjas kristálycukorba forgatjuk. Megjegyzés: Zakynthos szigetén csemege ez…

Kókusztekercs – sütés nélkül II.

…2 cipóba osztjuk, így könnyebb kinyújtani. Nedves konyharuhán nem túl vékonyra kinyújtjuk, ízlés szerint. Elővesszük a krémet, és egyenletesen rákenjük a kinyújtott lapokra. Gyorsan kell dolgozni, mert ha kiszárad a…

Csirkemell chips

…vagy kisebb kockákra vágjuk (lényeg, hogy gyorsan átsüljön). Egy tálba tesszük, leöntjük annyi tejjel hogy ellepje. Sózzuk, borsozzuk, és belekeverjük a zúzott fokhagymát. Ezt állni hagyjuk kb. fél órát. Ezidő…

Szíves dobostorta

…megkenek, majd a torta oldalát is bevonom a krémmel. Máz: a cukrot összekeverem az ecettel, majd megpirítom, és a megmaradt lapra kenem. Gyorsan megjelölöm a szeleteket. Bármivel díszíthetjük ízlés szerint….

Joghurtos csemege

…masszát ráöntöm. Hűtőben lehűtöm, majd tálcára fordítom. Nagyon gyorsan elkészíthető, finom csemege, főleg a nyári napokon frissítő jellegű. gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák csemege uborka eltevése hidegen csemege cékla eltevése…

Sajtos ponty tepsiben

…sütõbe tesszük. Amikor a hal már majdnem megpárolódott, reszelt sajttal meghintjük és gyorsan rápirítjuk. Petrezselymes burgonyával körítve tálaljuk. A receptet beküldte: csakizsoka Hasonló kategóriák https:/receptkereso com/elallos sajtos pogacsa ponty egeszben…

Francia hagymás muffin

…majd a hagymakarikákkal együtt tedd a lisztes edénybe, s gyorsan, könnyedén kavard össze. A tésztát kanalazd a kivajazott formák 3/4-éig, majd szórd meg a reszelt sajttal. 200 fokon 15 percig…

Hatlapos

…kész a krém, elkezdem tölteni a lapokat. Még meleg a tészta és forró a krém. Ha elég gyorsan dolgozom, az utolsó lap sülésére még várni kell, a többi lapot már…

Zöldséges farfalle

…és bazsalikommal. Ha kész, tálalás előtt reszelt sajttal szórom meg. Jó étvágyat! Megjegyzés: Nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető, nyáresti vacsorának kitűnő! A receptet és a fotót C.C. Catch küldte. Köszönjük!…

Házikenyér (gép nélkül)

…fele akkor is maradjon finomliszt, mert különben nagyon nehéz lesz a tészta, és nem kel meg. Ha felfutott az élesztő, beleöntjük a lisztbe, megdagasztjuk (lehet robotgéppel is, de olyan gyorsan