Szezámmagos sós rudak tönkölylisztből

…5. Kb. 180 fokos sütőben világosra sütjük. Megjegyzés: A barnalisztből készült sütiknél mindig nagyon vigyázzunk, hogy ne égjenek oda. Mivel a tészta eleve barna, nehéz észrevenni, hogy mikor sült meg….

Mákos gőzgombóc vaníliasodóval

…óvatosan a tejbe kaparom a belsejét, majd magát a rudat is a tejbe teszem. Ízlés szerint mézzel vagy cukorral megédesítem a tejet. Mivel a gombócokhoz jön a cukros mák is,…

Mézes-krémes

…hideg vízzel összegyúrjuk, és sütőlapon, vagy tepsi alján, (amit minden lap előtt megkenünk margarinnal), 4 lapot sütünk belőle. Mivel a tészta nagyon ragad, nehéz nyújtani, érdemes csak kis négyzetet kinyújtani,…

Nyuszi vörösborban

…jó puha, a nyulam-bulamot kiveszem az edényből, felszeletelem. A zöldségeket a főzőlében zsírjára sütöm, meghintem a liszttel, felöntöm kevés vízzel, de inkább még egy kortynyi borral (a sajátomból, mivel a…

Morgós csúcs II.

…tésztával. A közepébe teszünk egy lecsöpögtetett magozott meggyet. A gesztenyés töltelékkel pedig teljesen betöltjük az üreget. Ezután (mivel cukorba mártottuk), könnyedén kiütjük a formából. Így kapjuk a morgós csúcsot, a…

Répatorta – az első szülinapra

Hozzávalók: 25 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is) 1,5 dl víz 5 dkg margarin 25 dkg nyers, reszelt répa 10 dkg cukor 1 teáskanál szódabikarbóna 1 teáskanál fahéj 1 narancs…

Görög körözött

…metélőhagymával együtt keverd hozzá a sajthoz. A borsot a végén tedd bele, sózni nem szoktam, mivel a feta amúgy is eléggé sós. Elkészítési idő: 20 perc A receptet beküldte: chelsey24…

Gesztenyével töltött fácán

Hozzávalók: Pulyka helyett készíthetünk fáánt, mivel kisebb madár, így hamarabb elkészül. 1db fácán 50dk gesztenye 30dk füstölt szalonna 1 zsemle só majoranna szerecsendió 1 tojás kevés zsír. Elkészítés: A kicsavart…

Anna Bablevese

…vízzel,és simára keverjük.A csülköt{ha azzal csináltuk} kivesszük a levesből,kicsontozzuk,felaprózzuk,majd visszatesszük.Hozzászűrjük a rántást,belekeverjük a tejfölt,felforraljuk.Izesitünk ha kel még. Tanácsok: Lehet kolbászt be le tenni, csinálni tejjel tejszínnel a rántást ki mivel

Túró-misu

…és úgy tesszük a hűtőbe, hogy a tetejét kicsit lenyomatjuk. A hűtőből kivéve tányérra szépen kiborítható a tálkából (a folpackot természetesen levesszük róla. :-) Megjegyzés: Mivel csak nyomaiban emlékeztet a…