Kókusztejes mungóbab

Hozzávalók:

  • 25 dkg tisztított, felezett mungóbab
  • néhány evőkanál olaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • diónyi gyömbér
  • 1 teáskanál erős madras curry
  • 3 dl kókusztej (5 dkg kókusztejpor 1,5 dl vízben feloldva)
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 evőkanál garam masala
  • 1 evőkanál friss koriander felaprítva
  • 2 paradicsom felkockázva

Elkészítés:

A mungóbabot egy kis lábasban feltettem főni annyi vízben, hogy jól ellepje. Főzés közben, ha kellett, pótoltam a vizet, így főztem al dentére.

A hagymát, a fokhagymát, a gyömbért megtisztítottam, és apró kockákra vágtam. Egy nagyobb fazékban felhevítettem az olajat, beleraktam a hagymákat és a gyömbért, és kevergetve alaposan megpároltam, közben hozzákevertem a madras curryt is. Mikor már szépen üvegesre párolódtak, hozzáadtam 4 evőkanál kókusztejet, és addig pároltam tovább, míg a tej elillant. Ekkor hozzáadtam a kis kockákra vágott paradicsomot és a kifőtt, leszűrt mungóbabot is, majd megsóztam. Felöntöttem a kókusztejjel, és fedő alatt tovább főztem, míg a paradicsom is megpárolódott. A legvégén belekevertem a garam masalát és a felaprított korianderzöldet. Tálaláskor natúr joghurtot csorgattam a tetejére, és szezámos-mákos lepénykenyeret adtam mellé.

Megjegyzés:

A receptet Morfika küldte. Köszönjük!