Kurkumás padlizsánkrém

Hozzávalók: 4-6 db közepes nagyságú padlizsán 3 fej közepes nagyságú hagyma 2-3 gerezd fokhagyma só, bors, kurkuma, olaj sűrített paradicsomlé Elkészítés: A padlizsánokat megmosom, felkockázom, besózom. Ezután legalább fél órára állni hagyom, hogy a só elvegye a padlizsán kesernyés ízét. Fél óra elteltével leöntöm róluk a vizet, majd serpenyőben kevés olajon hirtelen átsütöm. Ezalatt egy […]

Kurkumás-kukoricás rizs

Hozzávalók: 1 csésze rizs 1 gerezd fokhagyma 1/2 kukoricakonzerv 2 evőkanál fenyőmag só bors csipet kurkuma olívaolaj Elkészítés: Kevés olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát, majd beletesszük előbb a kurkumát, majd az átöblített rizst. Sózzuk, borsozzuk, és kevés ideig pirítjuk. Felöntjük két csészényi vízzel, és lefedve pároljuk. Amikor duzzadni kezdenek a szemek, belekavarjuk a lecsöpögtetett […]

Kurkumás csirke

Hozzávalók: 4 evőkanál olaj 6 csirkecomb 2 közepes hagyma felaprítva 1 evőkanál őrölt korriander 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál őrölt kardamommag 2 csipet csípős paprika 2 evőkanál liszt 8 dl csirkealaplé 5 dkg blansírozott mandula apróra vágva 5 dkg datolya apróra vágva 1,5 dl natúr joghurt vagy tejföl 2 evőkanál friss […]

Különleges torta

Hozzávalók: 12 szelethez: 50 dkg sütőtök 15 dkg sütőmargarin 20 dkg cukor 3 tojás 1 pohár kefir 30 dkg liszt 1 csomag sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 1 kávéskanál őrölt fahéj 1 kávéskanál őrölt szegfűbors 1 kávéskanál őrölt szerecsendió 1 kávéskanál őrölt gyömbér A töltelékhez: 25 dkg vaj 25 dkg porcukor 2 tojásfehérje 1 tasak vaníliás […]

Különleges ribizli-málna dzsem

Hozzávalók: 2 kg ribizli 50 dkg cukor 1 kg málna Elkészítés: 2 kg ribizlit megmostam, megfőztem a saját levében, majd egy szitán áttörtem, és a levét 50 dkg cukorral felforraltam. Óvatosan hozzákevertem a ribizlit és 1 kg ép szemű málnát, 1-2 percig forraltam, majd azonnal 2-3 dl-es üvegekbe töltöttem. Celofánnal lekötöttem, és száraz gőzben hagytam […]

Különleges töltött csirkecomb

Hozzávalók: 6 egész csírkecomb só bors A töltelékhez: 2 db zsemle 1,5 dl tejbe áztatva 1 egész tojás 2 főtt tojás 5 dkg reszelt sajt 2 gerezd fokhagyma só bors kevés ételízesítő 1 kávéskanál mustár Elkészítés: A töltelék hozzávalóit összekeverjük kézzel, és a csirkecombok bőre alá töltjük. A combokat megsózzuk, borsozzuk. A combokra szeletelt almát […]

Különleges meggyital

Hozzávalók: 2 tojás 3 evőkanál cukor pici só 1/4 liter meggylé 5 dl tej szerecsendió Elkészítés: Habverővel jó sűrűre felverjük a tojássárgákat cukorral és sóval, hozzáadjuk a tejet, a meggylevet és fél liter vizet, végül belekeverjük a tojások habját is. Talpas poharakban tálaljuk, meghintve szerecsendióval.

Különleges linzerkarika

Hozzávalók: Az 1. tésztához: 30 dkg liszt 20 dkg sütőmargarin 10 dkg porcukor 1 teáskanál kakaópor 1 tojás csipet só A 2. tésztához: 30 dkg liszt 20 dkg sütőmargarin 10 dkg porcukor 1 citrom héja csipet só A töltelékhez: baracklekvár fehércsokoládé Elkészítés: Az 1. tésztához a lisztet átszitáljuk, a vajat apró darakora vágjuk, és hozzáadjuk. […]

Különleges keksztekercs

Hozzávalók: 30 dkg háztartási keksz, 1 evőkanál porcukor, 1 csésze erős feketekávé, 10 dkg vaj, 200 g Nutella, darált mogyoró Elkészítés: A kekszet megdaráljuk és a porcukorral összekeverjük. Annyi kávét adunk hozzá, hogy megformálható tésztát kapjunk. Megnedvesített fóliára simítjuk, és kb. 1 cm vastagra nyújtjuk. A Nutellát a vajjal habosra keverjük, és megkenjük vele a […]

Különleges joghurtos csirke

Hozzávalók: 1 egész csirke vagy két egész mell, 1 fej vöröshagyma, 3-5 gerezd fokhagyma ízlés szerint, 2 dl kefír vagy joghurt, 1 kis doboz sűrített paradicsompüré (kb. 3 evőkanál), 1 dl olaj, 1 evőkanál ételízesítő, só, őrölt bors, majoranna ízlés szerint Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk vagy lereszeljük. Elkeverjük az olajjal, a […]