Szőlőtortácskák

Hozzávalók:

  • nyolc 12 cm-es tartelette-formához
  • Az omlós tésztához:
  • 30 dkg liszt,
  • 15 dkg vaj,
  • 10 dkg cukor,
  • 1 evőkanál vaníliáscukor,
  • csipetnyi só,
  • 1 tojássárga
  • A töltelékhez:
  • 1 púpozott evőkanál zselatinpor,
  • 3 tojás,
  • 10 dkg porcukor,
  • 1,2 dl édes bor,
  • 2 evőkanál citromlé,
  • 30-30 dkg fehér és piros szőlő,
  • 5 dkg vagdalt pirított mandula

Elkészítés:

Az omlós tészta hozzávalóit gyorsan tésztává gyúrjuk, és 1 órára hideg helyre tesszük. A zselatinra fél dl hideg vizet öntünk, és 10 percig áztatjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A vízfürdőhöz egy edényben bő vizet melegítünk, de nem forralunk. Egy keverőtálat beállítunk, és a tojássárgákat a porcukorral habosra keverjük. Hozzákeverjük a bort. A megáztatot zselatint a felmelegített citromléhesz keverjük, majd a tojásmasszához adjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és a krémhez keverjük. A krémet 1 órán át hűtőszekrényben dermesztjük, közben néhányszor megkeverjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tésztát nyolc részre vágjuk, kinyújtjuk, majd kibéleljük vele a formákat. A tészta alját villával kissé megszurkáljuk, a széleket levágjuk. A tartelette-eket 20 perc alatt aranybarnára sütjük. A szőlőt lemossuk, leszárítjuk, leszemezzük. A borkrémet a már lehűlt kosárkákba töltjük, rátesszük a szőlőt a krémre, és a torta szélét megszórjuk mandulával.

Megjegyzés:

Hogy az omlós tésztakosarak a sütés után ne törjenek el, a formákat vastagon ki
kell vajazni!

A receptet Tóth István küldte. Köszönjük!