Túrós-gyümölcsös alagút

Hozzávalók

  • elkészítés:60 – 60 perc
  • nehézség:normál
  • sütési hőfok:175 ℃
  • sütési idő:20 perc
  • A piskótához

    5 tojás
    5 ek. cukor
    5 ek.liszt
    csipet só

  • A krémhez

    30 dkg túró
    1 dl tejszín
    1 dl natúr joghurt
    3 tk. zselatin
    10 dkg cukor
    1 vaníliás cukor
    1 citrom héja és leve
    2 nektarin felkockázva
    1-2 maroknyi meggy magozva, felezve

  • A díszítéshez

    pár szem gyümölcs

Elkészítés

A püspökkenyérformát gondosan kibéleltem folpackkal úgy, hogy túllógjon bőven a széleken is. Ezután 5 tojásból piskótát sütöttem, a szokásos módon. A fehérjét csipet sóval kemény habbá vertem, a sárgáját a cukrokkal szép krémesre kevertem, hozzáadtam apránként a lisztet és icipici sütőport, de el is hagyható, majd lapáttal beleforgattam a habot. Sütőpapírral kibélelt legnagyobb tepsiben 175 fokon 15 perc alatt megsül, de érdemes tűpróbát végezni. Konyharuhára borítottam. A piskóta hossza legyen akkora kb., mint az őzgerincforma hossza, a szélessége pedig legalább akkora, amivel ki lehet bélelni a formát, valamint be is lehessen takarni vele felülről, ami majd az alja lesz a sütinknek. A piskótát, amikor már majdnem teljesen kihűlt, belefektettem a formába, hogy felvegye a megfelelő formát. Méretre vágtam, vagyis a tetejére szükséges lapot levágtam róla, a többit a formában hagytam. Elkészítettem a krémet. A tejszínt kemény habbá vertem, hozzáadtam a joghurttal-cukrokkal és a citromlével, fahéjjal elkevert túrót. Finoman beleforgattam a darabolt gyümölcsöt is. A zselatint a zacskón lévő utasítás szerint kevés vízben felmelegítettem oldódásig és egyenletesen a krémhez kevertem. Előbb egy kis krémmel kevertem simára, majd ezt adtam a nagy adag krémhez. Beletöltöttem a gyümölcsös túrókrémet az üregbe, a felső piskótalapot ráhelyeztem. A lelógó folpackot is ráhajtottam, szorosan lezártam vele. Hogy a krém kitöltse tökéletesen a formát, célszerű valamilyen súlyt ráhelyezni, pl. egy hosszúkás tányért, és ezzel együtt egy éjszakára, de legalább 4-5 órára betenni a hűtőbe. Tálalás előtt kibontottam a folpackból a tetejét, egy hosszúkás tálat tettem rá, majd egy határozott mozdulattal átfordítottam. A forma és a maradék folpack már 1 mozdulattal eltávolítható, a süti szeletelhető. Aki még egy kis plusz kalóriát kíván, az tejszínhabbal is díszítheti, esetleg tejszínes krémmel is bevonhatja az alagutat.