Húsvéti zselés piskóta

Hozzávalók:

  • A piskótához:
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál porcukor
  • 6 evőkanál liszt
  • A zselés laphoz:
  • 5 tojásfehérje
  • 15 dkg porcukor
  • 5 dkg mazsola
  • 5 dkg pirított dió
  • 5 dkg színes tojás alakú zselés drazsé
  • 10 dkg liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • A sárga krémhez:
  • 2 csomag vanilíás pudingpor
  • 6 dl tej
  • 6 evőkanál cukor
  • 25 dkg sütőmargarin
  • A cukormázhoz:
  • 15 dkg porcukor
  • 1 kávéskanál citromlé
  • víz

Elkészítés:

A piskótához a 6 tojássárgáját kikeverjük a porcukorral, majd hozzákeverjük a lisztet, a kemény habbá vert tojásfehérjét is lazán hozzáforgatjuk. Közepes méretű, sütőpapírral kibélelet tepsibe töltjük, és megsütjük előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt.

A zselés laphoz az 5 tojásfehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval, majd belekeverjük az apróra vágott mazsolát, diót és zselés cukrot. A lisztbe először belekeverjük a sütőport, majd ezt is hozzáadjuk a habhoz, lazán, hogy ne törjük meg. A piskótához hasonló módon megsütjük.

A krémhez a pudingokat a tejjel sűrűre főzzük, kihűlés után hozzákeverjük a porcukorral kikevert margarint.

Most következhet a rétegezés. A kihűlt piskótalapot keresztben óvatosan 2 egyenlő vastagságú lapra vágjuk. Az alsó lapra rákenjük a sárga pudingos krém felét, majd ráterítjük a zselés lapot. Erre rákenjük a krém másik felét, és az egészet befedjük a piskóta másik lapjával.

A tészta tetejét cukormázzal vonjuk be. Ehhez a szitált porcukrot kikeverjük a citromlével és annyi hideg vízzel, hogy jól kenhető máz legyen. Gyorsan, egyenletesen a süti tetejére kenjük.

A zselés piskóta kevés várakozás után már szeletelhető is. Mindenképpen úgy vágjuk, hogy a színes rétegek a tálaláskor jól érvényesüljenek.

Jó étvágyat hozzá!!!

Megjegyzés:

A receptet ésa fotót Frühwirth Edit küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák

Hasonló receptek:

  1. Zselés szelet II.Hozzávalók: A tésztához: 5 tojás 5 evőkanál kristálycukor 1 púpos kiskanál sütőpor 1 kiskanál ecet 5 evőkanál liszt A zselés tésztához: 10 tojásfehérje 30 dkg kristálycukor 10 dkg dió 10...
  2. Kekszes-zselés csokiszalámiHozzávalók: 25 dkg durvára tört keksz 15 dkg zselés cukor 10 dkg étcsokoládé 10 dkg mazsola rumaroma 15 dkg vaj 20 dkg cukor 2 egész tojás 3 dkg kakaó Elkészítés:...
  3. Zselés-kekszes ostyaszletHozzávalók: 30 dkg kristálycukor 5 tojás 25 dkg sütőmargarin 10 dkg darált dió 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag zselés cukor 1 rumaroma 1/2 kg darált háztartási keksz 2 ostyalap...
  4. Zselés-gyümölcsös túrótortaHozzávalók: A piskótához: 3 tojás 3 evőkanál porcukor 0,5 dl étolaj 3 evőkanál liszt fél csomag sütőpor 1 evőkanál kakaópor A díszítéshez: gyümölcs gyümölcskocsonya A krémhez: 1 csomag vaníliás puding...
  5. Húsvéti torta gyerekeknekHozzávalók: A rudacskákhoz: 25 dkg gesztenyemassza 15 dkg darált keksz 2 kanál baracklekvár rumaroma 2 kanál kakaópor A krémhez: 5 dl tej 5 kanál liszt 1 csomag vaníliás cukor 25...