Déli pecsenye

Hozzávalók:
40 dkg marhafelsál (disznóhús is jó!),
kb. 30 dkg vöröshagyma ,
1 zöld-paprika,
1 paradicsom,
2 gerezd fokhagyma,
2 dl tejföl,
1 dl fanyar fehérbor,
1 dl húslé,
1/2 dl konyak,
50 dkg krumpli,
6 dkg zsír,
5 dkg vaj,
1 dl étolaj,
só, bors.

Elkészítés:
A hagymát kb. 1 cm-es kockára vágod és megfonnyasztod 3 dkg zsíron.
Ha kész, ráteszed a kockára vágott húst, megszórod kb., fél mokkáskanál borssal, és addig sütöd, míg levet nem enged.
Ekkor beleteszed a zöldpaprikát és a paradicsomot, ráöntöd a bort és kis lángon, fedő alatt puhára főzöd.
Főzés közben négyszer-ötször meg kell keverni, ha szükséges, feltölteni a húsléből, hogy a lé éppen csak ellepje a húst.
Ha a hús már félig megpuhult, ráöntöd a konyakot és a maradék lét, és így főzöd puhára. Ezután belekevered a tejfölt és a vékony szeletekre vágott fokhagymát, megsózod, és közepes tűzön, fedő nélkül addig párolod, amíg a leve sűrű masszává nem fogy.
Sokszor kell keverni, a vége felé vigyázni kell, nehogy odaégjen.
Tulajdonképpen a keveréskor hallható sercegő sütési hangok jelzik, hogy elkészült.
A krumplit kockára vágd és az összekevert maradék zsírban, vajban, olajban süsd meg enyhén pirosra.
Szedd ki egy tűzálló tálba, és öntsd le a húsos masszával.
Elég nehéz étel, óvatosan kell enni, mert nagyon finom. Sok savanyúság kell hozzá, esetleg kenyér sem árt.
Ha marad belőle, másnap sütőben melegítve még finomabb lesz.

Elkészítési idő: 150 perc

A receptet beküldte: badonyimariaeva