Sváb kovászos uborka.
…még 1 csokor kemény szárú kapor,amely alkalmas arra is, hogy leszorítsa az egész rakományt. Végül leöntöm langyos, sós vízzel /ahány liter víz, annyi evőkanál só/, kistányérral letakarom, 3 nap múlva…

…még 1 csokor kemény szárú kapor,amely alkalmas arra is, hogy leszorítsa az egész rakományt. Végül leöntöm langyos, sós vízzel /ahány liter víz, annyi evőkanál só/, kistányérral letakarom, 3 nap múlva…
…kivajazott serpenyőben megpirítjuk. Beletesszük a darabokra vágott káposztát, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a húslevest meg a szójaszószt, és belerakjuk a gesztenyét. Kislángon, néha megkeverve 15 percig főzzük. A receptet beküldte: [email protected]…
…számított 5-10 perc, a tésztát pedig szokásos módon kifőzzük.Amíg ezek fölnek addig a fekockázott szalonnát vajon megsütöm,ha kész beleteszem a mascarponét a tejszint ízlés szerint sót és fehér borsot.Ha kész…
…tészta felét, rá a tölteléket, majd a maradék tésztát. Mehet 200 fokos sütőbe, ahol kb. 30 perc alatt megsütöm. Megjegyzés: Anyósom receptje, isteni, a gyerekeim is imádják. Én jó sok…
…a zöldborsót, amit hozzáadunk a májhoz. Tányérokra helyezzük a kifőtt spagettit, a tetejére halmozzuk a ragut, sózzuk, majd amíg forró, megszórjuk a reszelt sajttal. Megjegyzés: A receptet Recepttáros küldte. Köszönjük!…
…A hagymát apróra, a gombát négyfelé, a petrezselymet finomra, a fokhagymát vékonyra vágjuk. A paradicsomot meghámozzuk, majd nagy kockára vágjuk. Sós-olajos vízben a tésztát nem túl puhára megfőzzük, kivesszük, kevés…
…és jól elkeverjük (robotgéppel a legkönnyebb). Ezután a húst lisztbe forgatjuk, majd a krumplis masszába mártjuk, és bő, forró olajban, kis lángon kisütjük. Fedő alatt sütjük addig ameddig az alsó…
…majd öntsük fel a 3 dl Milli Főző tejkrémmel, aminek a zsírtartalma mindössze 3%. A tésztánkat sós, forrásban lévő vízben forrázzuk le. A leszűrt tésztát öntsük bele a gombás mártásba,…
Hozzávalók: 20 dkg csirkemáj 2 fej vöröshagyma pirospaprika 10 dkg gomba kevés zöldborsó (konzerv) 4 szelet bacon majoranna só bors ételízesítő burgonya vaj fokhagyma Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágom, és…
…éjszakára fagyasztóba tesszük. Másnap újra átkenjük tojássárgával, és mielőtt teljesen felengedne apró kockákra vágjuk, reszelt sajttal megszórjuk, és aranysárgára sütjük. Tippek A tejszín lehet főző tejszín is! gyermekkel is készíthető…