Indiai csirke
…citromlét, a joghurtot, a fokhagymát, és a gyömbért. Beleforgatjuk a csíkokra vágott húst, és 30 percig állni hagyjuk, majd kivesszük, lecsöpögtetjük, és forró serpenyőben készre sütjük. A másik szószhoz a…
…citromlét, a joghurtot, a fokhagymát, és a gyömbért. Beleforgatjuk a csíkokra vágott húst, és 30 percig állni hagyjuk, majd kivesszük, lecsöpögtetjük, és forró serpenyőben készre sütjük. A másik szószhoz a…
…currypor vagy szósz, kurkuma, koriander Elkészítés: A csirkemellet kockákat egy serpenyőben megpirítjuk, apró kockára vágott gombát, ananászt, répát és karalábét hozzáadjuk, megszórjuk a finomra szeletelt fokhagymával és gyömbérrel, pici vizet…
…amit ízesítek egy kis cukorral és késhegynyi szerecsendióval. Én jobban szeretem, ha kicsit sűrűbb a szósz, ezért egy kanálnyi lisztet elkeverek annyi paradicsomlével, amennyit felvesz, és ezzel ugymond behabarom. Nem…
Hozzávalók: 40 dkg csőtészta (rövid) 20 dkg lazac (füstölt) 5 cl vodka 2 dl paradicsompüré 20 dkg natúr krémsajt 1 evőkanál Worchester szósz 4 dkg vaj 4 dkg parmezán sajt…
…szószt. Gőz fölözz, folyamatos kevergetés mellett főzzük sűrűre, majd keverjük bele a lágy vajat. Sózzuk, borsozzuk, ízesítsük a citromlével- Langyosan tálaljuk sültekhez, halakhoz. Hasonló kategóriák caciki csevapcsicsa szósz caciki szósz…
…ízesítjük, és a felvert tejszínhabbal lazítjuk. Ha van édes borsunk ebből is tehetünk egy csipetet hozzá, ez kiemeli a fahéj ízét. Hasonló kategóriák szeder szósz salsa szósz télire fahéj mártás…
Hozzávalók: 3-4 ujjnyi szelet füstölt sonka (úgy 20 dkg) 10 dkg szegfűgomba 5 dl joghurt kakukkfű, oregánó, bazsalikom, őrölt bors fokhagyma 2 db tojás 50 dkg tészta (orsó) 20 dkg…
Hozzávalók: 1/2 uborka 1/2 zoldpaprika 2 paradicsom 1/2 kis hagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk. borecet 2 ek. olivaolaj 1/2 citrom leve 1 tk. tabasco szosz 4 dl. husleves alaple…
…és levettem a tűzről, belekeverem a felkavart pohár tejfölt. Attól, hogy főzés után keverjük bele, kapja meg a szósz azt a krémes jellegét. Ezt a gyümölcsszószt lehet adni párolt húsok…
…Amíg a zöldséges szósz készül, főzzük ki sós vízben a tésztát. Ha elkészült, szűrjük le, majd keverjük össze a szósszal. Tálaljuk tányérokba, tetejét frissen reszelt parmezánnal, vagy szárazabb kecskesajttal is…