Flódni – Mirza mama módra

…és rásimítjuk a kihűlt mákos tölteléket. 8.) A mákos töltelékre ráhelyezzük a második lapot, megkenjük baracklekvárral, és szép sorban rárakosgatjuk az almaszeleteket. 9.) Az almaszeletekre rátesszük a harmadik tésztalapot, megkenjük…

Fekete rózsa

…A kész krém felével megkenjük az egyik lapot, rátesszük az egyben hagyott tekercset, ezt is megkenjük a maradék krémmel és rátesszük a másik lapot. Kissé lenyomjuk. Csokimázzal bevonjuk a tetejét….

Sakk szelet

…barna tésztát elkészítem úgy, mint a sárga tésztát, csak a liszt egy része helyett kakaóport teszek hozzá. Ha kihűlt az egyik lapot megkenem lekvárral, ráteszem a másik lapot, azt kettévágom,…

Sakk szelet

…vágom, megkenem, a két felet ráteszem a másik kettőre, és hosszában elkezdem őket felvágni, (ekkor egymáson lesz 4 csík sárga – barna – sárga – barna, bekenem lekvárral, és ráteszek…

Kolbászos-káposztás rétes

…30 percig állni hagyjuk. 2.) Kinyomkodjuk a káposzta levét. 3.) Egy mély lábasban 4 evőkanál olajat és 2-3 kanál cukrot karamellizálunk, majd rátesszük és barnára pirítjuk a besózott káposztát és…

Kacsamájas szarvasfilé gesztenyfánkkal

…apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk, rátesszük a gombát. Fűszerezzük sóval, borssal, kakukkfűvel. Megpároljuk. A kacsamájat felszeleteljük, s a hús mellett megsütjük. Serpenyőben kevés mézet karamellizálunk. A fenyő formára vágott úritök…

Kemencében sült húsos metélt

…félig megfõzöm. Ezután leszûröm, és lecsöpögtetem. Félreteszem. Az olajat felforrósítom, és megfonnyasztom rajta a megtisztított, valamint finomra metélt vöröshagymát, ezután pedig ráteszem a darált húst, és megsózom, megborsozom. Kevergetve, erõs…

Tejszínhabos-epres szívtorta

…vízszintesen három lapra vágjuk. Az epret megmossuk, leszárítjuk, és félbevágjuk. A tejszínt keményre verjük. A pisztáciát durvára törjük. Az egyik tortalapot tálra tesszük, megkenjük az eperlekvár felével, rátesszük a második…

Kakaós szelet

…fektetjük. Rátesszük a krém felét és elsimítjuk rajta. Jöhet a következő lap, a krém másik fele. Elsimítjuk rajta, majd rátesszük az utolsó lapot. Hűtőbe tesszük, amíg elkészül a csokimáz. Az…

Kakaós szelet

…keverjük túl sokáig! A tésztalapokról lesöpörjük a sütésből rajtamaradt lisztet. Az egyik tésztalapot egy tepsi hátára fektetjük. Rátesszük a krém felét és elsimítjuk rajta. Jöhet a következő lap, a krém…