Réteges sütemény

…átlátszó fólia között kinyújtjuk, és bevonjuk vele a süteményt. A mázat vízfürdőn megolvasztjuk. Fagyasztótasakba töltjük, beleszúrunk egy apró lyukat, és vékony vonalakat nyomunk a sütemény tetejére. Hasonló kategóriák epertorta csokoládékrémmel

Dobostorta

…színű és áttetsző nem lesz. Ekkor gyorsan ráöntjük a félretett tortalapra, késsel szétkenjük rajta és a lap felületét megvajazott késsel 16 szeletre vágjuk. A tortalapokat a csokoládékrémmel megkenjük, a tetejét…

Piramis szelet

…széleit szép egyformára vágjuk. Ötöt a csokoládékrémmel megkenve egymásra illesztünk, és hűtőben dermedni hagyjuk, (rövid időre mélyhűtőbe is tehetjük). Ezután lapjában, átlósan kettévágjuk úgy, hogy két derékszögű háromszög alakú tésztát…

Csokoládés babapiskóta-torta

…puhára áztatott) babapiskótát egyesével lerakjuk. A forma alját és oldalát kibéleljük vele. A közepét csokoládékrémmel kibéleljük, a tetejére a maradék babapiskótát ráfektetjük. Alufóliával letakarjuk, és hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. Tálaláskor a…

Csokoládétorta

…14 dkg cukor 7 tojás 3 dkg kakaó 1,5 dl víz Elkészítés A hozzávalókból tésztát készítünk úgy, mintha piskótát sütnénk. Két részre vágjuk, és csokoládékrémmel megtöltjük, a tetejére csokimázat teszünk….

Somlói galuska III.

…dióval meghintem, majd ráhelyezem az utolsó lapot. Evőkanállal elkezdem szaggatni egy tálba. Mikor már a tál alja megtelt a kis galuskákkal, meglocsolom a csokoládékrémmel. Így folytatom, míg elfogy a tészta…

Méteres kalács

…kakaóport keverünk. Az így kapott masszákat kikent őzgerincben megsütjük. Eközben elkészítjük a pudingot. Ha kihűlt a tészta, felszeleteljük és felváltva összeragasztjuk a pudinggal. Ha elkészült, az egészet leöntjük a csokoládékrémmel….

Százszorszép

…sütőformákba téve hagyjuk kihűlni. A kerek lapocskákat kevés krémmel összetapasztjuk, és körberakjuk tejszínes csokoládékrémmel, és mandulakrémmel megtöltött kis tölcsérekkel, virágot formálva. Mandulakrém: kb. 45 dkg krémhez: 10 dkg vaj, 10…

Csokoládétorta tejszínes csokoládékrémmel

Hozzávalók elkészítés:35 – 40 perc nehézség:könnyű sütési hőfok:– sütési idő:– 1 db csokoládés piskóta 90 dkg csokoládé (ét) 3 dl tejszín 3 cl olaj (napraforgó) Elkészítés Csokis torta tésztája: sütünk…

Kétemeletes krémes szelet

…fél csésze tejcsokoládés krémmel. A rétegezést ismételjük meg, váltogatva a különböző színű lapokat. A torta oldalát és tetejét borítsuk be a félretett csokoládékrémmel. Hasonló kategóriák király krémes kocos krémes alacsony…