Juhtúrós rakott burgonya
…paradicsomot és a hagymát, majd megint burgonya következik. Újra megsózzuk. Végül ráöntjük a tejfölös masszát, és forró sütőben, kb. fél órán át sütjük. Fejes salátával tálaljuk. A receptet beküldte: jjhmarta…
…paradicsomot és a hagymát, majd megint burgonya következik. Újra megsózzuk. Végül ráöntjük a tejfölös masszát, és forró sütőben, kb. fél órán át sütjük. Fejes salátával tálaljuk. A receptet beküldte: jjhmarta…
…lassú tűzön pároljuk. Amikor a bor felszívódott, ráöntjük a pogácsákra a maradék bort és a húslevest, s még egy órán át pároljuk anélkül, hogy a húspogácsákat megforgatnánk. Fejes salátával tálaljuk….
…mártjuk, a héját lehúzzuk, és a paradicsomot vékonyan fölszeleteljük. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk és vékony karikákra vágjuk az ecetes uborkával együtt. A fejes salátát megmossuk, lecsurgatjuk – néhány szép levelet…
…illetve addig pároljuk előmelegített sütőben, amíg a hús meg nem puhul. Ha szükséges, a lét (a bort és a húslevest egyenlő arányban) pótoljuk. Burgonyapürével és vegyes zöldséggel vagy fejes salátával…
Hozzávalók: 1 fej saláta, meggy(befőtt), 3 kemény tojás, borecet, 1 kiskanál mustár, 1 evőkanál olaj, 1,5 dl tejföl, néhány csepp citromlé, só, cukor, 1 narancs. Elkészítés: A meggybefőttet kimagozzuk, kevés…
Hozzávalók: két csirkemell, 1 db fejes saláta, 1 dl tejszín, egy kisebb torma, 1 evőkanál paradicsompüré, fél narancs leve, 3 cl konyak, 1 db tojásból készített majonéz, 4 db keménytojás,…
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell-filé 5 ek. olíva olaj 2 ek. mustár 3-4 gerezd fokhagyma só bors majoránna 4 paradicsom 4 paprika újhagyma 1 fejes saláta uborka Elkészítés: A csirkemellet csíkokra…
…a húst 20-25 percig érleljük benne. Közben a salátához való zöldségeket megtisztítjuk. Ezután a fejes salátát leveleire tépkedjük, a gombát az újhagymával együtt fölszeleteljük, a paprikát csíkokra vágjuk. Mindezeket a…
Hozzávalók: fél-fél fejes és fodros saláta 2 paradicsom 1 piros színű paprika fél uborka 1 fej vöröshagyma 4 főtt burgonya 12 kimagozott fekete olajbogyó 2 dkg fenyőmag A szószhoz 4…
…a citrom héját, s nagyon óvatosan hozzákeverjük a saláta többi hozzávalóját. Ezzel körítjük a hideg fogast, amit behűtünk, s másnap tálalunk. Esetleg még fejes salátát kínálhatunk hozzá. Hasonló kategóriák sárgadinnyeleves…