Ribizlis joghurtkocka

…tejszínt habbá verjük és a dermedő joghurtba forgatjuk. A tészta köré fóliakeretet állítunk. Rásimítjuk a krémet és 2-3 órára a hűtőbe tesszük. A maradék cukorral előzőleg elvegyített gyümölcskocsonyaport 2 ek….

Joghurtban pácolt sült csirke zöldborsóval

…le. Keverje össze a pácot, forgassa bele a csirkét, hagyja állni 6-8 órát. Melegítse fel a sütőt. A pácból vegye ki a babérleveleket, a csirkét forgassa meg a pácban, kenje…

Sültalmás torta

…l-es lábos) 15 dkg kristálycukrot megpirítunk, és körbe forgatjuk, hogy az oldalára is kicsit jusson, majd 10 dkg Ramát teszünk bele, és olvadásig szintén körbe forgatjuk, hogy a piskóta ne…

Fűszeres csirkehús

…csirkemellet daraboljuk egy centis kockákra. Az olajat keverjük el a szójaszósszal, fűszerekkel, borral, mustárral. A húskockákat forgassuk a keverékbe, majd műanyag zacskóba töltve tegyük a hűtőszekrénybe néhány órára. Időnként forgassuk…

Kantoni sertéssült

…Elkészítés: Tegyük a húst jénai tálra. Egy nagy tálban keverjük össze a páclé anyagait. Öntsük a húsra, hogy mindenütt érje. Hagyjuk benne állni két óráig, közben 20 percenként forgassuk meg….

Csokoládés habrúd

…A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük, közben apránként beleszórjuk a cukrot. A finomra lereszelt étcsokit a kakaóporral, és a darált dió felével apránként a tojáshabba forgatjuk. A masszát csillagcsöves…

Mézes sült csirke burgonyával

…bele az olajat. A csirkemell szeletek mindkét oldalát fűszerezd meg sóval és borssal, majd kend be vékonyan dijoni mustárral. A zsemlemorzsát szórd tányérba, és forgasd meg benne a húst (tehetsz…

Túrókrémes piskóta

…a papírt lehúzzuk róla. Félbevágjuk és alufóliából keretet hajtunk mindkét lap köré. A túrót a maradék édesítőporral és a reszelt citromhéjjal ízesítjük. A feloldott zselatint kevés túróba forgatjuk, majd a…

Tojáslikőrtorta

…a margarinnal együtt felolvasztjuk. A sütőt 175 Celsius-fokra felmelegítjük. Szétválasztjuk a tojásokat. A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a csokoládét. A tojásfehérjéből vert habot a masszába forgatjuk. Az…

Tojásos töltött karalábé

…kiemeljük úgy, hogy kb. 1 cm-es fala maradjon. A forgácsokat megforrósított margarinon néhány percig pároljuk. Sóval, fehér borssal, felaprított petrezselyemmel ízesítjük. A forgácsokat belekeverjük a tejfölbe. Hozzáadjuk a felvert tojásokat…