Mogyorós torta
…15 percig sütjük. A mascsarponét a megolvasztott nugátkrémmel, valamint a maradék tejjel és cukorral kikeverjük. Az utasítás szerint feloldott zselét 3 evőkanál krémbe vegyítjük, majd a többihez adjuk, és beleforgatjuk…

…15 percig sütjük. A mascsarponét a megolvasztott nugátkrémmel, valamint a maradék tejjel és cukorral kikeverjük. Az utasítás szerint feloldott zselét 3 evőkanál krémbe vegyítjük, majd a többihez adjuk, és beleforgatjuk…
…hozzáadjuk, és addig keverjük, amíg az edény falától elválik. A forró tésztát a tojásokkal simára keverjük, ha kihűlt, belekeverjük a sütőport. Kb. 20 db egyforma golyót formázunk a tepsibe, és…
…keményre felverem, és rákenem a krémre. A megsült tésztára rárakom a krémet, majd a habot. A tetejére csokit reszelek. (Ha előzőleg a mélyhűtőbe teszed pl. a sportszeletet, akkor könnyen lehet…
…Annyi langyos tejjel, amennyit felvesz, összedagasztom. Amikor már szép hólyagos, az olvasztott margarint is hozzádagasztom. Kevés liszttel meghintem, aztán meleg helyen duplájára kelesztem. Miután megkelt, lisztezett deszkára öntöm, és sodrófával…
…só Elkészítés A élesztővel, pici tejjel kovászt készítünk, majd a felfutott élesztőt összedolgozzuk a többi hozzávalóval, (a tojást elkeverjük a tejjel). Bedagasztjuk, és nem hajtogatjuk, hanem feltekerjük, mint a piskótatekercset,…
…habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, és 2-3 evőkanálnyi karamellás tejjel simára keverjük. Azután az egészet a karamellás tejhez öntjük, állandóan keverve simára főzzük. Azonnal beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét,…
…tűzdelhetjük. Jó étvágyat! gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák aranygaluska muffin formába tojásfehérjéböl piskota eredeti aranygaluska recept aranygaluska sütőporral kelesztés nélküli aranygaluska aranygaluska receptek aranygaluska zablisztből stahl aranygaluska katamellas aranygaluska aranygaluska…
…cukrozom, fűszerezem, majd amikor megfőtt, a tejjel és a vaníliás pudingporral „behabarom”. Egyet forralok rajta, és ha kicsit sűrűnek találom, akkor tejjel hígítom. Tányérba szedem és tejszínhabbal díszítve, fahéjjal megszórva…
…a kihűlt péphez adjuk. Ezt a krémet a két lap közé töltjük. A tejére 2 tojásfehérjéből és 14 dkg porcukorból gőz fölött habot verünk. A tésztára kenjük, és végül kakaóval…
…vaníliás cukorral felfőzünk. Tészta: 5 tojássárgát 25 dkg cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral és 1 dl tejjel jól kikeverünk. Hozzáadunk 1 dl étolajat és 25 dkg lisztet, (ebben a 25…