Vaniliás tiramisu almával másképpen
…, meghámozott almát cikkekre vágjuk, a fahéjat, a mézet és az almalevet felforraljuk, és ebben pároljuk a gyümöcszeleteket két percig, majd hagyjuk benne kihűlni. A vaníliát, a túrót és a…

…, meghámozott almát cikkekre vágjuk, a fahéjat, a mézet és az almalevet felforraljuk, és ebben pároljuk a gyümöcszeleteket két percig, majd hagyjuk benne kihűlni. A vaníliát, a túrót és a…
…apróra vágva 2 csomag bacon szalonna (2×20 dkg) Elkészítés: Leírás: A csirkemellet megmostam, szárazra töröltem és először hosszában kettévágtam. Levágtam róla kétoldalt a leffentyűket (mint megtudtam, ezt a gundelesek madárkának…
…fokra, elektromosat 160 fokra. Tegyük át kanállal a fehérjéből készített keveréket a normál fejjel ellátott habzsákba, és töltsük ki vele a sütőpapírra rajzolt köröket, körkörösen mozgatva a habzsákot, önmagába visszakanyarodó…
…és folyamatos keverés mellett besűírtjük. A krémet elfelezzük és egyik feléhez az olvasztott csokoládét adunk. A két krémet kihűtjük, a 25 dkg margarint simára keverjük, elfelezzük és a két krémhez…
…átmérőjű) – kapcsos tortaformát. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A masszát szétosztjuk a két tortaformába. A kisebbiket 30, a nagyobbikat 45 percig sütjük. A biztonság kedvéért tartsunk tűpróbát. Hűlni hagyjuk….
…a vizet. Krumplinyomón átpasszirozzuk, még melegen hozzákeverjük a margarint, a két tojás sárgáját, a tejfölt, a sót. Ezután kicsit hűteni kell, majd belekeverünk 15 dkg reszelt trappistát, és a két…
…a margarint, a tojást, a kakaót és a mézet. Ha kihűlt, hozzáadjuk a szódabikarbónával vegyített lisztet. Két vékony lapot sütünk belőle a tepsi hátoldalán. A krémhez a margarint a porcukorral…
…rakom a megtöltött kifliket, megkenem tojással a tetejüket, majd reszelt sajtot hintek a tetejére. Ezután fél órát pihentetem, majd 180 fokos sütőben szép pirosra sütöm. Megjegyzés: Két tepsibe fér bele,…
…Elkészítés: A két féle hagymát megtisztítom, apróra vágom, elosztom két serpenyőbe, és forró olajon üvegesre párolom. Az egyik adaghoz hozzáadom – kis lángra véve – a húst, a másikhoz az…
…30-35 dkg sertésháló, 2 borízű alma. Elkészítés: A megtisztított pulykát felbontjuk, kibelezzük, és több vízben megmossuk. A mellrészére, szeletekre vágott, húsverő kalapáccsal palacsinta vékonyságúra vert tenyérnyi szalonnaszeleteket kötünk vékony spárgával….