Kapros csirkeragu-leves
…amint ezzel megvagyok, már szórom is a lábosba. Amíg a szalonna csíkok pirulnak, felaprítom a vöröshagymát, aztán ez is mehet a lábosba. Következhetnek a szívek; mindegyik szívről levágom a végét,…

…amint ezzel megvagyok, már szórom is a lábosba. Amíg a szalonna csíkok pirulnak, felaprítom a vöröshagymát, aztán ez is mehet a lábosba. Következhetnek a szívek; mindegyik szívről levágom a végét,…
…csíkok hosszanti irányban fussanak a roládon. Hűlni hagyjuk. Miután kihűlt a piskóta, kigöngyöljük, eltávolítjuk róla a sütőpapírt. Megkenjük málnalekvárral, visszatekerjük és vékonyan felszeleteljük. Frissen tartó fóliával beborítunk egy tálat, az…
…se baj, ha vastagabb a tészta.) Meglocsolom az olvasztott vajjal/zsírral, és egy pohár tejföllel megcsapkodom, hogy kis pöttyök/csíkok legyenek a tetején tejfölből. Előmelegített sütőben szép pirosra sütöm, majd felkockázom. Elvileg…
…felforrósítjuk, beletesszük a csíkokra vágott húst, és állandó keverés mellett átsütjük. A hagymát apróra vágjuk, a megmosott gombát pedig vékonyra szeleteljük. Mindkettőt hozzáadjuk a húshoz. Borssal, sóval, curry-vel, metélőhagymával, finomra…
…meg van sütve, jól meglocsoljuk borral, amitől különösen jó ízt kap. Ha roston sütjük, ez felesleges, csak mindkét oldalán gyors tűzön megpiritjuk. Megjegyzés: Finom vegyessaláta a legjobb hozzá! A receptet…
Hozzávalók: 6 tojásos piskótalap szögletes tepsiben sütve 4 dl tej 2 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás pudingpor 1 kiskanál vaníliaaroma 15 dkg sütőmargarin 3 evőkanál porcukor 25 dkg vegyes fagyasztott…
Hozzávalók: 30 dkg csőtészta 50 dkg darált sertéshús 1 közepes fej vöröshagyma 1 pohár tejföl 3 tojás 1 dl tej kb. 5 dkg trappista sajt őrölt pirospaprika só bors olaj…
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 25 dkg sajt 2 gerezd fokhagyma 3 dl tej 1 kanál liszt petrezselyem 1 csokor újhagyma 5 dkg dió só bors Elkészítés: A csirkét apró darabokra…
Hozzávalók: 60 dkg liszt 25 szem szacharin 3 evőkanál cukor 1 dl étolaj 1 evőkanál kakaópor 5 dkg élesztő 4-5 dl tej pici só Elkészítés: 1. A tejet megmelegítjük, elkeverjük…
…kibélelek sütőpapírral és beleöntöm, a tetejére bármilyen gyümölcsöt szórhatunk. Tanácsok: Lehet ízesíteni kakaóval, fahéjjal, szegfűszeggel, dióval. Nagyon egyszerű és gyors alaptészta Közepes hőmérsékleten sütve kb 45 perc. Elkészítési idő: 55…