Mogyorós lepény nugáttal
…lapos tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és a tésztát egyenletesen simítsuk el rajta. Nyomkodjuk bele a kis darabokra tört nugátot. Szórjuk rá a vékonyra szeletelt mogyorót. Süssük meg a süteményt 175…

…lapos tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és a tésztát egyenletesen simítsuk el rajta. Nyomkodjuk bele a kis darabokra tört nugátot. Szórjuk rá a vékonyra szeletelt mogyorót. Süssük meg a süteményt 175…
…keverjük, amíg az egész massza egyneművé válik. Kivajazunk vagy kisütőmargarinozunk és kilisztezünk egy kisebb, lapos peremű tepsit, majd egyenletesen rásimítjuk a masszát. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 10-12 perc…
…lapos négyzetet. A megkelt tésztát húzzuk lisztezett dezkára, nyújtsunk belőle kétszer akkora téglalapot, mint amekkorára a vajat nyújtottuk. A vajat a tészta egyik felére tesszük, a másik felével beborítjuk, és…
…magját kivesszük, húsát vékony gerezdekre vágjuk, és azonnal megcsepegtetjük a citromlével. Az epret – a szemek nagyságától függően – ketté ill. négybe vágjuk. Összekeverjük a rummal és zöldborssal. A fagylaltot,…
…masszát kaptam, de az illata ígéretesnek tűnt. Kivajaztam egy kicsi (kb. 23 cm), lapos, szögletes kerámiatálat, beleöntöttem a masszát, és 200 fokra előmelegített sütőben 18-20 perc alatt készre sütöttem. Megvártam,…
Hozzávalók: 1 csomag 6 lapos fagyasztott levelestészta 10 tojás 35 dkg porcukor 3 csomag vaníliás cukor 12 dkg finomliszt 1 l tej fél liter tejszín 2 csomag habfix Elkészítés: A…
…és óvatosan összeforgatjuk. A tésztát vékonyan elkenjük a tepsiben, és kb. 10-15 perc alatt megsütjük. 2. A sütőből kivéve hideg felületre húzzuk, kb. 2-3 perc múlva lisztezett deszkára fordítjuk, és…
…simítjuk, a lapos felével lefelé sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben, 175 fokon 50-60 percig sütjük. A forma eltávolítása után hűlni hagyjuk. A maradék margarint megolvasztjuk, a túrós kalácsot…
…kisütjük a lapokat. Mérete a gáztepsi. A felfordított tepsin kell kisütni, hogy kiszedéskor ne törjön össze. Ha leragadna, így könnyen alá lehet nyúlni egy hosszú, lapos késsel vagy tortalapáttal és…
…lapos tálra legalább 2 cm vastagságban elterítjük. Hűvös helyen kb. 2 óra alatt készítményünk megszilárdul. Forró vízbe mártott késsel a kívánt méretre és formára feldaraboljuk, majd színes papírokban ízlés szerint…