Sártészta
…lévő tésztára, majd a tetejére reszeljük a második adag tésztát is. Előmelegített sütőbe tesszük. Először nagy lángon 10 percig, majd kisebb lángon további 20 percig sütjük. Megjegyzés: Ez a világ…
…lévő tésztára, majd a tetejére reszeljük a második adag tésztát is. Előmelegített sütőbe tesszük. Először nagy lángon 10 percig, majd kisebb lángon további 20 percig sütjük. Megjegyzés: Ez a világ…
…egy bögrényi mennyiséget félreteszünk, a többihez hozzávegyítjük a 2. tál tartalmát. Második tál: 2 bögrényi liszt amelybe 1 sütőport kevertünk. Miután a két tál tartalma eggyé vált, egyesével 4 tojást…
…megkenjük tojással, és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben közepes lángon készre sütjük. Amíg ez az adag sül, addig elkészítjük a második cipót is, és így sorba mindet. gyermekkel is készíthető…
…Ismét hűtőbe tesszük, amíg a maradék tejszínt ugyanígy elkészítjük. Ezt szintén rásimítjuk a megdermedt csokirétegre, rátesszük a másik tésztalapot, majd elkészítjük a második adag csokikrémet ugyanúgy mint az előbb. Ezzel…
…részt rászórom a lekváros tésztára,azután rányujtom a második lapot és így fojtatom végül a tésztával fejezem be. Megszurkálom villával kisütöm.Ha kihült csoki mázat öntök a tetejére. A receptet beküldte: galeva…
…dkg túrót, majd tovább verni. A töltelék második részét kemény habbá verni és a túrós krémmel összekeverni. Egy torta formát kivajazni vagy kisütőmargarinozni és a hideg tésztával kibélelni (először az…
…tésztát három részre vágjuk. Az első lapot megkenjük a vaníliakrémmel, majd befedjük a második lappal. Erre megint vaníliakrém kerül, aminek a tetejét sűrűn kirakjuk a kimagozott meggybefőttel, végül betakarjuk a…
…nagyságúra. 4.) Egy sütőpapírral (vagy félbevágott sütőzacskóval) bélelt tepsibe helyezzük az első réteg tésztát, megkenjük baracklekvárral és megszórjuk cukros dióval. 5.) A cukros diós-rétegre ráhelyezzük a második lap tésztát, és…
…a leszűrt orsótésztát is hozzáadjuk. Petrezselyemmel megszórva azonnal, forrón tálaljuk. Nagyon laktató étel, így nem szükséges második fogást készíteni! Megjegyzés: A receptet Mirza (Morzsálós) küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák vajbab fagyasztása…
…is elkeverjük benne. Az alsó piskótalapot visszatesszük a formába, nem túl vékonyan megkenjük lekvárral, és rásimítjuk a krém bő felét. Erre jön a második lap, lekvár, maradék krém. Miután a…