Fogyóqrás tepsis vagy rakott(?) burgonya parasztasszony módra gazdagon

…s egyik kézben sajt, másikban reszelő! Amíg a sajt kitart. Betoljuk a sütőbe, majd közepes hőfokon addig sütjük, amíg a kolbász meg nem sül benne. Addigra a tetején a tejföl…

Gombával töltött nyúlcomb

…hogy ne folyjon ki a töltelék, ne repedjen szét a hús. Sózzuk, borsozzuk a combokat. Olajon pirítsuk át mindkét oldalát. Dobjuk hozzá a fokhagymagerezdet, a rozmaringot. Tíz percig süssük kevergetve,…

Túrótorony

…és a tejszínhabbal együtt keverjük a csokis túróhoz. A krémet töltsük a tésztakörökkel azonos átmérőjű formákba, vagy joghurtos poharakba. Tegyünk a tetejükre 1-1 tésztakorongot, és mindet rakjuk 3 órára a…

Sajtos brokkoli II.

…megmosom. A fokhagymát megpucolom, és függőlegesen 3 részre vágom szét. Az olajat felforrósítom egy serpenyőben, és a fokhagymát megbarnítom benne, majd hozzáteszem a lecsöpögtetett brokkolidarabokat. Rögtön utána öntök hozzá kb….

Színes gabona-lencse főzelék

…alaposan átmostam), közepes lángon, néha megkavargatva, vizet igény szerint utánaöntögetve főzögetem. Egy serpenyőben megmelegítem az olaj-vaj keverékét, és dinsztelem benne az apróra vágott hagyma-répa keveréket. Hozzákeverem az ízlés szerinti fűszereket,…

Gumisüti (sütés nélkül)

…legyen, hogy egy cm vastagságban terüljön szét a massza. Lehet piros és zöld szörp fele-fele, kockára, majd a kockát kettévágva csillag alakban kirakva nagyon jól mutat, és nagyon finom. gyermekkel…

A nagyi almás sütije

…fahélyat és az összetört szegfüszeget keverd bele.A tojásokat válaszd szét,a sárgáját a sütőporoslisztet és a kinyomkodott almát keverd össze.A tojásfehérjét verd fel keményre és keverd a tésztához.Majd szórd rá amazsolát…

Epres szelet

…massza is. Addig kevergessük, amíg zselés állagú nem lesz. Verjük fel a tojásfehérjét, és finoman adagoljuk hozzá a tejfölt, amelyet előzőleg simára kevertünk. Az így kapott masszát öntsük a megfelelő…

Epres szelet

…massza is. Addig kevergessük, amíg zselés állagú nem lesz. Verjük fel a tojásfehérjét, finoman adagoljuk hozzá a tejfölt, amelyet előzőleg simára kevertünk. Az így kapott masszát öntsük a megfelelő (folpakkal…

Amerikai palacsinta

…Először is válasszuk szét a tojásokat. A sárgájához adjuk hozzá a lisztet, a sütőport, a tejet, és addig kevergessük amíg sűrű, sima tésztává nem áll össze. A tojásfehérjét a sóval…