Citromos csirke pirított burgonyával

…sütjük. Közben a burgonyát héjéban, bő vízben kb 20 perc alatt megfőzzük. A nagyobb vöröshagymákat és a paradicsomokat félbevágjuk. A leszűrt burgonyát meghámozzuk, majd felszeleteljük. Serpenyőben az olvasztott vajat felhevítjük,….

Húsos, rakott padlizsán

…a serpenyőben szintén olajon megpirítom az apróra felvágott vöröshagymát, majd a fokhagymát és a darált húst is hozzádobom és összesütöm, a végén sózom, borsozom, bazsalikommal fűszerezem. Ha elkészült a padlizsán…

Pármai padlizsán

…jól csöpögtessük le, vagy itassuk le a vizet papír törlővel. Mindkét oldalát lisztezzük be és egy serpenyőben kevés olajon futassuk meg, hogy egy kis színt kapjon, illetve a liszt rásüljön….

Ünnepi diótorta

…diót száraz serpenyőben kevergetve illatosra pirítjuk, és ha kihűlt, akkor a megadott cukormennyiségből 1 evőkanálnyit elveszünk, és ezzel együtt kávédarálóban finomra őröljük. A liszthez hozzákeverjük a darált diót, a sütőport…

Sertésborda

Hozzávalók: 4 szelet sertéskaraj fejes káposzta pirospaprika bacon hagyma paradicsom paprika kapor liszt Elkészítés: A sertésszeleteket kiklopfoljuk, serpenyőben, kevés olívaolajon elősütjük. A szalonnát kockára vágjuk, a sertésszeletekhez adjuk, sóval és…

Marhahús szójamártásban

…négy dl sós vízben megfőzzük. Míg fő, vékony csíkokra metéljük a húst. A megtisztított fokhagymát finomra aprítjuk, a petrezselymet apróra vágjuk. Az olajat wokban vagy serpenyőben felhevítjük, s a húst…

Gombás sertésszelet

…fehérbors Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfolom, széleit 3-4 helyen bevagdosom, besózom, pár percig állni hagyom, majd megszórom egy kis liszttel. Mindkét oldalát egy serpenyőben a zsíron, fehéredésig sütöm, átteszem egy kisebb…

Kókuszos banántorta

…kókuszreszelék 3 banán 3 evőkanál sárgabarack lekvár 2 evőkanál víz Elkészítés: Előkészítés: A mogyorót egy teflonbevonatú serpenyőben zsiradék nélkül aranysárgára pirítjuk, és egy tányéron hagyjuk kihűlni. Közben a vajat egy…

Csípős spagetti

…olajos vízben megfőzzük a spagettit, majd leszűrjük, lecsöpögtetjük, és félretesszük. A kis üvegből vagy konzervből kiszedjük a szardellafiléket, jól lecsöpögtetjük, hideg vízzel leöblítjük, majd egy tányéron villával összetörjük. Serpenyőben, bő…

Pisztáciás csirkemell őszibarackkal

…nagyon vékony csíkokra vágjuk a húsát. Közben érdemes elkészíteni a párolt rizst, mert innentől kezdve már csak 10-15 perc kell az étel elkészültéig. A sütőt 160-180 fokra előmelegítjük. Egy serpenyőben