Nyári saláta csirkemellcsíkokkal

…csirkemellfilét megmossuk, megtöröljük, a rostokra merőlegesen vékony csíkokra vágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, és beletesszük a csirkemellcsíkokat. Nagy lángon körös-körül megpirítjuk. Hozzáadjuk a paprikát és az újhagymát. 2-3 percig sütjük, majd…

Mexikói tejszínes kukoricakrémleves

…1 csipet cayenne bors (aki csípősen szereti) 8 dl marhahúsleves (kockából is kiváló) 1 dl száraz fehérbor (elhagyható) 2 dl tejszín 2 evőkanál liszt 20 dkg füstölt sonka vékony csíkokra…

Fajitas

Hozzávalók: Elkészítés: A csontozott, bőrtelenített csirkemellet vékony csíkokra vágom, és a következő fűszerekkel bepácolom: bors, zúzott fokhagyma, só, kevés citromlé. Majd hűtőbe teszem fél órára. Ezalatt szeletelt hagymát, zöldpaprikát kevés…

Mintás sütemény

…ráfektetjük, és a kettőt szorosan összecsavarjuk. A tekercset éles, hideg vízbe mártott késsel vékony szeletekre vágjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, egy tepsit kizsírozunk vagy kisütőmargarinozunk. A szeleteket nem túl…

Halászlé (bajai módon)

…eldobjuk. A kopoltyúkat a fejből hasonlóan eltávolítjuk és kidobjuk. A fejet kettévágjuk, és vékonyan besózzuk. A törzsből kifolyó vért felhasználjuk a halászléhez. Alapszabály, hogy mindent felhasználunk, amit csak lehet és…

Kínai kel saláta

Hozzávalók: 1 kisebb kínai kel 1 nagy lilahagyma olívabogyó esetleg sajt kockákra vágva, főtt tojás 2-3 paradicsom Elkészítés: A kínai kelt és a paradicsomot felkockázom, a hagymát vékony karikákra vágom,…

Csirkemell a la Pannónia

Hozzávalók: 4 csirkemell 12 dkg Pannónia sajt 6 dkg vaj só szerecsendió 5 dkg liszt 2 tojás 15 dkg zsemlemorzsa olaj Elkészítés: A kicsontozott csirkemellekről a bőrt eltávolítjuk. Egy vékony

Habos almás

…2-2 és fél kg alma vaníliás cukor fahéj kevés gríz Elkészítés A tészta hozzávalóit összegyúrom és 4 részre osztom. Az almát vékony szeletekre vágom, cukorral, van. cukorral megdinsztelem, kevés grízt…

Vöröskáposzta saláta

Hozzávalók: 40 dkg vöröskáposzta, 1 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg alma, 1 evőkanál olaj, citromlé, só, bors. Elkészítés: A vöröskáposztát legyaluljuk, a hagymát vékony csíkokra szeleteljük, megsózzuk, borsozzuk, citromlével ízesítjük…

Magyaros rakott spagetti

…Kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba tesszük a spagetti felét. Ráhelyezzük a borjúhúst, tetejére rakjuk a vékony karikára vágott paprikát és paradicsomot. Befedjük a maradék tésztával és meglocsoljuk a hús levével….