Göngyölt csirkemell karalábéval

Hozzávalók:

  • 20 dkg póréhagyma
  • 50 dkg sárgarépa
  • 2-3 nagy, zsenge karalábé
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál ételízesítő
  • 4 csirkemellfilé (15 dkg/db)
  • 1 kávéskanál provence-i fűszerkeverék
  • bors
  • őrölt fehérbors
  • 8 vékony szelet húsos szalonna
  • 2 dl tejszín
  • 3 evőkanál ételsűrítő granulátum
  • 10 dkg trappista sajt
  • szerecsendió

Elkészítés:

A zöldséget megtisztítjuk, megmossuk. A pórét és a sárgarépát vastagon felkarikázzuk, a karalábét karcsú hasábokra vagy nagyobb kockákra vágjuk. A felforrósított olajban megfonnyasztjuk a pórét, rádobjuk a sárgarépát és a karalábét, meghintjük az ételízesítővel, felöntjük 2,5 dl vízzel, és fedő alatt 10 percig főzzük. Közben a csirkemelleket leöblítjük, lecsepegtetjük, meghintjük sóval, borssal, bedörzsöljük a fűszerkeverékkel, aztán 2-2 szelet kissé egymásra csúsztatott szalonnaszeletbe göngyöljük. Felforrósított teflonserpenyőben élénk tűzön körbepirítjuk őket (4-5 perc). A csirke alól elvett zsiradékkal kikenünk egy mélyebb, csinos tűzálló tálat/sütőedényt (ebben fogjuk tálalni). A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A zöldséghez adjuk az áttört fokhagymát, a tejszínt és az ételsűrítőt, folyamatosan keverve sűrűsödésig főzzük. Hozzáreszeljük a sajt kétharmadát, sóval, őrölt fehérborssal és egy kevés frissen reszelt szerecsendióval illatosítjuk, összeforraljuk. A sütőedénybe szedjük-simítjuk a zöldségragut, tetejére rendezzük az elősütött csirkemelleket, végül meghintjük a maradék reszelt sajttal, és közepes bordamagasságra állított rácson 15-20 percig sütjük-pirítjuk.További köretként burgonyapürét vagy egyszerűen friss kenyeret kínálhatunk hozzá.

Megjegyzés:

Aki megkóstolja, ez lesz a kedvenc étele!

A receptet Picccsu küldte. Köszönjük!