Gyümölcsös spiráltorta

Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás,
10 dkg cukor,
10 dkg finomliszt,
½ kávéskanál sütőpor,
1½ evőkanál olaj.

A krémhez:
20 dkg porcukor,
2-3 evőkanál forró víz,
25 dkg natúr tejszínes sajtkrém,
1 citrom.

Az összeállításhoz:
2 evőkanál porcukor,
3 evőkanál narancslikőr (pl. Cointreau),
15 dkg eperlekvár,
20 dkg friss eper.

Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 190 fokra (gázsütőn 5-ös fokozat) és sütőpapírt terítünk egy kb. 30×40 cm-es sütőlemezre vagy keskeny peremű tepsibe.
A piskótához az egész tojásokat és a cukrot robotgéppel alaposan összehabosítjuk 5-6 perc alatt, majd a liszthez hozzávegyítjük a sütőport, és a sütőporos lisztet fakanál segítségével óvatosan beleforgatjuk a cukros tojáshabba. Ezután gyengéden belekeverjük az olajat is, majd a piskótamasszát széles pengéjű késsel egyenletesen elsimítjuk 1 cm vastagságban a sütőlemezen, és 10-15 perc alatt megsütjük.
A krémhez a porcukrot simára keverjük a forró vízzel, hogy ne ropogjon majd a fogunk alatt, aztán hozzávegyítjük a sajtkrémhez, és hozzáadjuk a citrom reszelt héját, valamint annyi friss citromlevet is, amennyit finomnak ítélünk.
Egy nagy vágódeszkára sütőpapírt terítünk, vékonyan megszórjuk a porcukorral, majd a megsült piskótát azon melegében kifordítjuk rá. Ezután a piskóta tetejét meglocsoljuk a narancslikőrrel, és a rövidebb oldalától indítva papírostul feltekerjük. Most 5-10 percre magára hagyjuk, hogy langyosra hűljön.
Összeállítjuk az édességet. A piskótalapot kitekerjük, megkenjük az eperlekvárral, és fűrészfogú késsel 6 db, egyenlő méretű, kb. 40 cm hosszú csíkra, vagy 8 db 30 cm hosszú csíkra vágjuk. (Attól függ, hogy a piskótalap melyik oldalánál kezdjük a csíkozást.) Ezek közül egyet szorosan feltekerünk – pont úgy, mintha piskótaroládot készítenénk -, és az oldalára fektetve ráhelyezzük egy nagy tál közepére: ez lesz a torta centruma. Ezután megragadunk egy újabb piskótacsíkot, és ahelyett, hogy feltekernénk, körbecsavarjuk vele a középre tett piskótaroládot. Végül a többi piskótacsíkkal ugyanígy sorra körbetekerjük az előzőeket, hogy mire az összes elfogy, egy kb. 24 cm átmérőjű, spirális tortát kapjunk.
A torta tetejét és az oldalát vékonyan megkenjük a krémmel, majd felszeleteljük az epret, kirakjuk rá, és 1-2 órára betesszük a hűtőbe.
6-8 adag lesz belőle.

A receptet beküldte: tinendo