Húsleves litván módra

Hozzávalók:

  • 25 dkg vesepecsenye,
  • 25 dkg marhafaggyú,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • majoránna,
  • só,
  • bors
  • A betéthez:
  • 25 dkg liszt,
  • 1-2 tojás,
  • A töltelékhez:
  • 15 dkg gomba,
  • 1 hagyma,
  • kevés zsemlemorzsa,
  • 1 tojás,
  • só,
  • bors

Elkészítés:

A húst, az inaktól és hártyától megtisztított marhafaggyút megnedvesített fadeszkán külön-külön finomra vágjuk, összekeverjük, majoránnával, sóval, borssal ízesítjük, s két liter vízben feltesszük főni. Kevés húslében megpároljuk a megtisztított fokhagymagerezdet, s szétnyomva belekeverjük a levesbe.
Míg a leves fő, a liszttel, egy-két tojással, egy dl langyos vízzel, csipetnyi sóval elkészítjük a tésztát, jól összegyúrjuk, vigyázva, hogy ruganyos, de ne kemény legyen. Harminc percig pihentetjük. A töltelékhez finomra vágjuk az előre megfőzött gombát, a megtisztított, ugyancsak finomra vágott hagymával kevés vajban megpirítjuk, egy evőkanál zsemlemorzsával, egy tojással elkeverjük, megsózzuk-borsozzuk.
A pirog-tésztát vékonyra nyújtjuk, borospohárral öt-hat centiméteres kerek lapokat vágunk belőle, kanállal mindegyik közepére halmozunk egy adag tölteléket, a szélüket felhajtjuk, összenyomkodjuk, beletesszük a forró levesbe. Amikor a pirogok a felszínre jönnek, tálalhatjuk a levest.