Káposztalepény

Hozzávalók:

  • 1 kis fej káposzta,
  • 3 tojás,
  • 10 dkg liszt,
  • só,
  • bors,
  • cukor,
  • olaj

Elkészítés:

A káposztát káposztareszelőn lereszelünk. Besózzuk, 20 percig állni hagyjuk. A keletkezett nedvességet kicsavarjuk és leöntjük. Megforrósított olajon megpirítjuk, végül kevés cukorral megszórjuk és karamellizáljuk. Tálba tesszük és kihűtjük. Beleütünk 3 tojást, majd annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy lágy tésztát kapjunk. Sóval, törött borssal fűszerezzük. Serpenyőben kevés olajat forrósítunk és a masszából kisebb halmokat rakunk bele. Ellapítjuk, majd a lepények mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Tejföllel vagy joghurttal kínáljuk, de főzelékre is adhatjuk feltétként.