Sült tészta póréhagymával

Hozzávalók:

  • 25 dkg lisztes burgonya,
  • 10 dkg liszt,
  • 1 tojássárgája a tésztához,
  • 25 dkg póréhagyma,
  • 15 dkg ementáli sajt,
  • 1 evőkanál petrezselyem,
  • 1 tojássárgája,
  • só, bors, olaj a sütéshez.

Elkészítés:

Mossuk meg a burgonyát, és héjastól főzzük puhára. Csepegtessük le, szárítsuk meg, majd hámozzuk le. Még melegen törjük össze. Szórjuk hozzá a lisztet, a tojássárgáját, fűszerezzük csipetnyi sóval. Gyúrjuk össze kemény tésztává. Tisztítsuk le külső leveleitől a póréhagymát, mossuk meg alaposan, majd vágja egy centis karikákra. Keverjük össze a lereszelt sajttal, tojássárgájával a karikázott póréhagymát. Adjuk hozzá az apróra vágott petrezselymet, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Belisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát fél centiméter vastag téglalapra. Készítsünk belőle nyolc centis köröket. Tegyünk a kör közepére egy kanál tölteléket, majd hajtsuk félbe, a szélét nyomjuk jól össze. A maradék tésztát gyúrjuk össze, nyújtsuk, majd újabb köröket kivágva töltsük meg a póréhagymás sajttal, míg el nem fogy. Serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, és süssük aranyszínűre a tésztakorongokat. Szűrőkanállal vegyük ki, csepegtessük le az olajat róla, majd helyezzük szalvétával kibélelt tányérra. Tálaljuk joghurtos salátával, fűszeres mártással.