Hagymás kenyér

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt (átszitált)
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 kávéskanál cukor
  • 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
  • Kb. 3-4 dl langyos víz
  • 3 kávéskanál só
  • 1 közepes fej vöröshagyma (felaprítva és a zsíron megpirítva)
  • 2 evőkanál zsír

Elkészítés:

A kovászhoz 2,5 dkg friss élesztőt belemorzsolunk egy félliteres edénybe, összekeverjük 1,5 dl langyos vízzel, 1 kávéskanál cukorral és 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszttel, majd meleg helyen állni hagyjuk kb. 1/2 órát, amíg felfut. Eközben a lisztet kimérjük, ha hideg helyen volt, langyosítsuk meg mikrohullámú sütőben (2 perc a legkisebb teljesítményen), vagy egy tálban tegyük meleg helyre a kovász felfutásáig).

A lisztet és a kovászt 3 kiskanál sóval és kb. 2-3 dl vízzel eldolgozzuk, hogy egynemű masszát kapjunk, majd hozzáadjuk a zsíron megpirított hagymát. Addig dagasztjuk, míg hólyagos lesz a tészta.

A tetejét megszórjuk liszttel, leterítjük konyharuhával, és 1 órát állni hagyjuk. Amikor duplájára nőtt, még egyszer alaposan átdagasztjuk, majd olajjal kikent sütőformába tesszük, betakarjuk. Kb. fél órán keresztül meleg helyen pihentetjük.

A sütőbe egy forró vízzel telt edényt helyezünk, nem melegítjük elő a sütőt, hanem amikor berakjuk a tésztát a sütőbe, akkor gyújtjuk be. A legmagasabb fokozaton 20-30 percig sütjük (addig ne nyissuk ki), majd 30-45 percig 190 fokon sütjük.

A megsült kenyeret vizes kenőtollal megkenjük, és rácsra rakjuk hűlni. A teljesen kihűlt kenyeret konyharuhába csomagolva tesszük a kenyértartóba.

Megjegyzés:

Ha formában sütjük a kenyeret, a sütőrácsot a középső sínre toljuk. Mielőtt megkezdenénk a sütést, a megkelt kenyértésztát vízbe mártogatott kenőtollal megkenjük és betoljuk a sütőbe. Ha hirtelen pirulna a kenyér, a tetejére alufóliát teszünk.

A receptet és a fotót Zsuzska22 küldte. Köszönjük!