Bolgár töltött paprika és paradicsom

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált sertéshús
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 mokkáskanál őrölt feketebors
  • 4 mokkáskanál pirospaprika
  • só ízlés szerint
  • 5 dkg rizs
  • olaj
  • 4 paradicsom
  • 6 paprika
  • 2 pohár kefir
  • 3 db tojás

Elkészítés:

A töltelékhez az apróra vágott hagymát pároljuk üvegesre, tegyük rá a darált húst, és forgassuk át kicsit. Amikor a hús kifehéredett, adjuk hozzá a feketeborsot, a sót, a pirospaprikát és a rizst. Öntsünk alá kevés vizet, és hagyjuk pár percig még a tűzön, közben dolgozzuk össze. Ha összeállt, vegyük le a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni.

A paprikát csumázzuk ki, a paradicsomnak vágjuk le a tetejét úgy, hogy ki tudjuk belezni és meg tudjuk tölteni. A langyos töltelékkel töltsük meg a paradicsomokat és paprikákat. A töltött zöldségeket helyezzük jénai tálba úgy, hogy azok szorosan legyenek, és a paprikákból ne szóródhasson ki a töltelék. Öntsünk alá kevés vizet, hogy a paprikákat egyharmadig ellepje. Szórjuk az edénybe a paradicsomból kiszedett, levágott részeket is. Tegyük a sütőbe, és süssük majdnem készre.

Alaposan keverjük össze a kefirt a tojásokkal, öntsük a már majdnem kész ételre, és süssük még pár percig.

Megjegyzés:

Ízlés kérdése, hogy ki milyen arányban csinálja paprikából, paradicsomból. Én a paradicsomot jobban szeretem benne, ezért abból többet szoktam rakni. A lényeg, hogy mindenki annyival számoljon, amennyi éppen elfér az edényében. :) Figyeljünk a hozzáadott vízzel, mert mire elkészül az ételünk, addigra annak fel kell szívódnia, el kell párolognia. Nem jó, ha tocsog!

A receptet S.misi küldte. Köszönjük!