Ragus penne

…beletenni egy kis főzőtejszínt is. Megszórom, szerecsendióval, borssal, sóval, és petrezselyemzölddel. Egy tűzálló tálba öntöm majd a kifőtt tésztával összekeverem, és egy két percre a sütőbe dugom. Friss salátával tálalom….

Almás-barackos sült metélt

…a fahéjat és a reszelt almát. Jól összekeverem, ezután kevés porcukorral ízesítem. A maradék vajjal kikenek egy tûzálló tálat vagy tepsit, és egy réteg fõtt tésztával kirakom az alját. Erre…

After Eight muffin

…lisztes keveréket. A formákat félig töltjük a tésztával, elosztjuk rajtuk a csokit, majd befedjük 1-1 kanálnyi tésztával. Kb. 20-25 percig sütjük. A muffinokat sütés után 5 percig pihentetjük, csak ezután…

Kínai (jellegű) sült tészta csirkefalatkákkal

…a fedőt, és hozzákezdünk a második lépéshez, a tésztával ugyanis még nem végeztünk. Veszünk pár fejeskáposzta levelet, amelyet kockákra vágunk. A hagymákat felaprítjuk, lehetőleg jó nagy csíkokra, hogy ne süljön…

Brokkolis-gombás penne olaszosan

…alját kirakjuk egy réteg tésztával, utána következik a gomba, ismét tészta, majd a brokkolit a paradicsommal a tetejére halmozzuk, amit a maradék tésztával elfedünk. A rétegek közé fűszereket szórunk vegyesen,…

Csokoládés túrós

…vékonyra nyújtjuk, egy kisebb tepsit kibélelünk a tésztával, beleöntjük a tölteléket, tésztával betakarjuk, előmelegített sütőben (közepes tűznél sütjük kb. 35 percig, mint a piskótát. Ha kihűlt, a csokoládémázzal bevonjuk. A…

Müzlis muffin

…nem érnek össze az ízek. A muffinformákat félig megtöltjük a tésztával, majd egy kávéskanálnyi lekvárt rakunk rá, végül befedjük tésztával. A lekvár azért jó bele, mert ízesebb és szaftosabb lesz…

After Eight muffi

…lisztes keveréket. A formákat félig töltjük a tésztával, elosztjuk rájuk a csokit, majd befedjük 1-1 kanálnyi tésztával. Kb. 20-25 percig sütjük. A muffinokat sütés után 5 percig pihentetjük, csak ezután…

Szedres-almás pite

…cikkekre vágjuk, hozzáadjuk a szedret, a gyömbért és ízlés szerinti cukrot. Összeforgatjuk. A tésztát 2 felé osztjuk és kinyújtjuk. Kerek formát kibélelünk az egyik tésztával. Ráhalmozzuk a gyümölcsöt. A tetejére…

Tejfölös görög hús kagylótésztával

…Ha kész, összekeverjük a kifőtt tésztával. Megjegyzés: Én sosem keverem össze a tésztát a hússal, mert van, aki sok tésztával, van, aki sok hússal szereti. És így mindenki mindenből annyit…