Almás omlós
…lisztes tepsibe teszük a kinyújtott tészta egyik felét. Zsemlemorzsát szórunk rá, és következik az almás töltelék. Erre rátesszük a kinyújtott tészta másik felét, és villával végig szurkáljuk, hogy az alma…

…lisztes tepsibe teszük a kinyújtott tészta egyik felét. Zsemlemorzsát szórunk rá, és következik az almás töltelék. Erre rátesszük a kinyújtott tészta másik felét, és villával végig szurkáljuk, hogy az alma…
…ellenőrizhetjük, hogy a tészta rendesen megsült-e. Ez abból áll, hogy egy tiszta hústűvel, vagy szalmaszállal szúrjunk a tészta közepébe, és ha nem marad ragacsos, akkor már biztos, hogy készen vagyunk…
…a tésztához keverjük. A túrót villával összetörjük, hozzákeverjük a pirított hagyma másik felét, a kakukkfüvet és 5 evőkanál (tésztafőző)vizet. Jól összekeverjük. Egy tűzálló edénybe felváltva tészta– illetve túrórétegeket rakunk úgy,…
…el is maradhat Elkészítés A tészta hozzávalóit ugyanúgy kikeverjük ahogy a piskótát. A tepsi alját kibéleljük az ostyatortalappal, ráöntjük a tésztát, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. A krémhez a margarint…
…maradék 3 kanál cukrot, majd a két masszát összedolgozzuk. Lisztezett tepsibe téve megsütjük, a piskótához hasonló módon. A krém hozzávalóit összekeverjük. Ha kihűlt a tészta rákenjük ezt a krémet. Zselé…
…3 kanál cukrot, majd a két masszát összedolgozzuk. Lisztezett tepsibe téve megsütjük, a piskótához hasonló módon. Krém: a hozzávalókat összekeverjük. Ha kihűlt a tészta rákenjük a krémet. Zselé a tetejére:…
…tetejére tesszük a lisztbe forgatott meggyet (így kevésbé süllyed le a tészta aljára). Miközben sül, a tojásfehérjékből habot verünk a porcukor másik felével, és a habot a kész tészta tetejére…
…sütőben 4-5 fokozaton). Megjegyzés: Az íze ugyanolyan, mint a lasagne tésztáé, csak nincs vele az a sok pepecs a tészta körül. Probáljátok ki! Érdemes ;O) A receptet Agnese_angeli küldte. Köszönjük!…
…kakaópor 1,5 dl tejföl 15 dkg margarin 20 dkg cukor Elkészítés Tészta: a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, négy egyenlő részre osztjuk, és négy lapot nyújtunk belőle. Sütőpapíros tepsin, 180 fokra előmelegített…
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg rétesliszt 35 dkg finomliszt 2 kávéskanál só 10 dkg reszelt sajt 5 evőkanál olaj 2,5 dl tej 1,5 dl víz 3-3,5 dkg friss élesztő 1…