Nyárson sült sajtos tarja

…rozmaring 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: A páchoz a fokhagymát összezúzzuk utána olajjal, vörösborral, ecettel, cukorral és a rozmaringgal összekeverjük. A burgonyát vastag karikákra vágjuk, sós vízben 8 percig előfőzzük. A…

Csicsóka krémleves

…aprítsuk fel. – Az olajjal, egy kis vízzel pároljuk meg a zöldségeket, a fűszereket. – Öntsük fel egy kis vízzel és turmixoljuk össze. Tanácsok: – Azonnal tálalható, fogyasztható. – Diszíthetjük,…

Csokis-túrós rúd

…már majdnem dermed, a túróhoz keverjük. Vékony rudakat sodrunk belőle, celofánba csavarjuk, és 1 éjszakát hűtőben tartjuk. Másnap gőz fölött felolvasztjuk a tortabevonót az olajjal, és egyesével belemártjuk a rudakat….

Szerb hagymás hús

Hozzávalók: 40 dkg sertéskaraj 2-3 fej hagyma grill fűszerkeverék olaj Elkészítés: A húst apró kockákra vágom (mint a brassóinál). A fűszerkeveréket pici olajjal összekeverem, és a hússal összeforgatom. Ha sómentes…

maradékos almás

olajjal. belemorzsolom a szikkadt maradék kenyérfélét a sütőedény aljára. Ráöntöm a tojásos löttyöt. Villával kicsit megnyomkodom, hogy jól átigya minden darabkáját a kenyérnek. Annyi lekvárt elterítek rajta, hogy vékonyan befeddje….

Halas melegszendvics

Hozzávalók: kenyér olajos hal teavaj fokhagyma sajt ketchup Elkészítés: A kenyereket vékonyan megkenyem vajjal. Az olajos halat tálba teszem és szétnyomkodom az olajjal együtt. A fokhagymát apróra metélem és a…

Töltött pizza (calzone)

…2 ek paradicsompüré 2 dl paradicsomlé só bors Elkészítés: Az élesztőt 2 dl langyos vízben feloldjuk.Hozzáadjuk az 1 tk sóval elvegyített lisztet és 4 ek olajjal sima tésztává gyúrjuk.Letakarva meleg…

Csokis-túrós rolád

…majd kibéleljük a tésztával, elosztva mindkettőbe a túrótölteléket, a tészta kilógó részeit ráhajtjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon kisütjük, kb. 35-40 perc, majd kihűtjük. A mázhoz a csokoládét az olajjal gőz…

Kráter

…Elkészítjük a 2 pudingport a 8 dl tejjel, majd kihűtjük. A tésztához 5 tojás sárgáját kikeverjük 25 dkg cukorral, 1 dl tejjel és 1 dl olajjal. Hozzákeverünk 25 dkg lisztet,…

Nyársak

…osztjuk, és vegyesen váltogatva nyárskra húzzuk. A sütőt 160 fokra előmelegítjük. A kész nyársakat megkenjük olajjal, megszórjuk sóval, borssal, és kb. 20 percig sütjük. A túrót burgonyanyomón áttörjük, összekeverjük a…