Spanyol csirke

…Összekeverjük a bort, a ketchupot, ízesítjük sóval, frissen őrölt borssal és a zúzott fokhagymával, majd a mártást ráöntjük a combokra. Forró sütőben letakarva sütjük kb. 45 percig, majd fedő nélkül

Olajos piskóta gyümölccsel

…gyümölcs nélkül is elkészíteni, akár krémes süteményt is készíthetünk belőle, félbevágva tölthető is. Én gyakran készítek belőle ilyet :) -ha nincsen otthon sok tojás a klasszikus piskóta elkészítéséhez, akkor ez…

Kekszes-almás sütemény szeletelt mandulával

…essen szét, utána hagyjuk kihűlni. A szeletelt mandulát egy serpenyőben zsiradék nélkül világosra pirítjuk. A tejszínt a keményítőporral és a porcukorral kemény habbá verjük. Egy süteményes tál aljára leteszünk egymás…

Húsvéti kocka

…A felét kikent, kilisztezett, mély tepsibe öntjük. A másik felébe 4 evőkanál kakaót keverünk, és azt is hozzáöntjük, majd megsütjük. A tejben cukor nélkül megfőzzük a vaníliás pudingot, majd kihűtjük….

Kakukkfüves gombaragu galuskával

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 4 tojás, 4 evőkanál ásvanyvíz, reszelt szerecsendió, 30 dkg rókagomba, 20 dkg füstolt főtt karaj csont nélkül, 1 fej vöröshagyma, 1/2 csokor friss kakukkfű, 3 dkg…

Farsangi fánk II.

…pihentetjük. 4. Bőséges olajat forrósítunk, a fánkokat középen kissé benyomjuk, és kis adagokban kisütjük. Az első oldalukat lefedve kb. 3-4 percig, majd megfordítjuk őket, és fedő nélkül további 1-2 percig…

Diós halfilé tejszínes krumplival

…sózom, borsozom, apróra vágott petrezselyemmel meghintem, meglocsolom tejszínnel. Először lefedve puhulásig sütöm, majd fedő nélkül enyhén megpirítom a tetejét. Megjegyzés: Finom száraz vagy félszáraz fehér, illetve rozébor illik hozzá. A…

Farsangi fánk egyszerűen

…hevítek, és amikor már jó meleg, a fánkokat beleteszem. Először fedő alatt kis lángon sütöm, majd megforgatom, és nagy lángon, de fedő nélkül sütöm. Így lesz szép szalagos a fánk….

Spanyol csirke II.

…1-2 percig forraljuk, majd a húsra öntjük. A sütőbe visszatoljuk, és a mézes-narancsos lével többször meglocsolva, fólia nélkül szép pirosra sütjük. Burgonyapüré és savanyúság illik hozzá. A receptet beküldte: Gvivike…

Gazdag zöldségleves

…hideg vízbe áztatjuk, majd leszűrjük és a fele zöldséglevesben, lefedve közepes lángon kb. 1 óra alatt puhára főzzük. (Áztatás nélkül is készíthetjük, de akkor legalább fél órával később puhul meg)….