Máglyarakás

…a tojásfehérjékből habot verünk, hozzáadunk 3 kanál cukrot, azzal is keményre verjük, hozzáadjuk a baracklekvárt, és a megsült tészta tetejére öntjük, elsimítjuk. 10-15 percig gyenge tűznél még addig sütjük, amíg…

Habos tekercs

…Mindegyiket vékony lappá kinyújtom. Közben vízgőz felett kemény habbá verem a tojásfehérjét a cukorral. Ezt a habot kenem rá a négy lapra. Feltekerem és kis ideig pihentetem a hűtőben. (kb….

Diós stangli

…citrom levével és 25 dkg porcukorral gőz fölött kemény habbá verjük, majd nyomózsák segítségével mindegyik kis stanglira körkörös mozdulattal habot nyomunk. Sütőben a legkissebb fokozaton szárítjuk, vigyázzunk, hogy a hab

Máglyarakás

habot verünk, megcukrozzuk, és baracklekvárt keverünk bele. Simán rákenjük az alma tetejére, és az egészet visszatesszük a sütőbe, amíg a hab egy kicsit megbarnul. Tálaláskor kanállal kockákra vágjuk, cukorral meghintjük….

Kínai krémes

…(gáztepsi méretűre), és mindegyiket sütőpapírra helyezzük. Ezután habot készítünk gőz fölött a tojásfehérjéből, és porcukorból. A habbal megkenjük a tésztalapokat, és megszórjuk a vágott dióval, majd megsütjük. Krém: a lisztet,…

Hetedik mennyország

…víz 2 db ostyalap 10 dkg étcsoki 2 evőkanál kakaó 25 dkg margarin Elkészítés A 6 tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd 25 dkg cukrot teszünk a habba és tovább verjük….

Fahéjas csillag

…dkg darált mandula Elkészítés A tojásfehérjéket a citromlével együtt habbá verjük, közben beleszórjuk a porcukrot. A hab 1/3 át nejlonzacskóba tesszük. A fahéjat, citromhéjat, mandulát a maradék habba forgatjuk. Porcukorral…

Erdélyi Raffaelló

…összekeverjük, a cukros habba keverjük óvatosan (a hab ne törjön össze), citromlevet csepegtetünk bele. Egy nagy tepsit kikenünk margarinnal, liszttel megszórjuk, és a masszát beleöntjük. Előmelegített sütőben, közepes lángon (180…

Kínai krémes

…cs. van. cukor Tészta (3 lap) 40 dkg liszt 10 dkg porcukor 8 dkg Rama 4 db tojássárgája 1 cs. sütőpor pici só Hab 6 db tojásfehérje 20 dkg cukor…

Emeletes élvezet

…a vaníliás cukorral, majd a habbá vert tejszínnel, és az egész masszát a keksztésztára simítom. A krémport a tejjel egy elektromos habverővel jó sokáig keverem. Minél tovább keverem, annál keményebb…